A Közlekedési Múzeum Évkönyve 4. 1976-1978 (1979)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 123 - Kócziánné Dr. Szentpéteri Erzsébet: A fővárosi kocsigyártó ipar története a tőkés fejlődés kezdetétől az első világháborúig 249

ipar szervezete folytán azonban ezek az iparosok még a kocsi körül előforduló összes munkákat sem végzik mind."

48 A foglalkozási statisztikák összehasonlítható adatai egyeznek az 1887-től működő ipartestület

49 iratanyagában található létszámjelentésekkel, ezért egyrészt joggal feltételezhetjük, hogy az iparosok teljes létszáma belépett az ipartestületbe, másrészt egyes időszakokban azokból pótolhattuk a statisztikai felmérésekből hiányzó évek anyagát. (Ha egyáltalán az ipartestületi összeállítások is tartalmazták azokat.) Az alapítás évében belépő mesterek száma 204 volt, amely 1890-ig nem is növekedett; a 142 kovács és 62 bognár csak a segédeinek és tanoncainak létszámát sokszorozta meg: 1890-ben 142 kovácsmester 1187 segédet 344 tanoncot 62 bognármester 542 segédet 86 tanoncot 204 mester 1729 segédet 420 tanoncot foglalkoztatott (összlétszám: 2353). 1890-től még inkább a szembetűnőbb növekedés évtizede következett; 1900-ban a mesterek száma összesen 329, a segédeké 6792 és a tanoncoké 144 volt. A 20. század első éveiben a fejlődés lelassult, majd megállt. Már az 1905-ös adatok is csökkenést mutatnak, igaz, hogy csak a mesterek számában (278 fő); a segédeké tovább emelkedett (9149 fő). Az utóbbiak látszámának növekedése mégsem bizonyítja egyértelműen az ipar szerkezeti átalakulását. Ismét országos felmérést idézve, 1890 és 1910 között a kocsigyártásban foglalkoztatottak, a keresők száma 21,5 %-os emelkedést mutatott, de közülük csak 4,3% dolgozott 20 főnél több személyt foglalkoztató üzemben. Konkrét és részletes budapesti adataink 1900-ból valók: a kovácsok között segéd nélkül dolgozó igen kevés akadt, de tizenötnél több segédet foglalkoztató műhely is csak egy került be a felmérésbe. Mintegy 75—80% 1—5 segédet dolgoztatott, s csak kb. 10%-os volt a 6—10 főt alkalmazó iparosok aránya. A „kocsigyártók" kategóriájában közel 20% dolgozott egy segéddel vagy anélkül, viszont a 6—15 főt foglalkoztatók aránya is megközelítette a 20%-ot. Ha a konkrét számadatokat összevetjük, akkor a kocsigyártóknál kétszer annyi volt a 6—20 főt foglalkoztató üzemek száma, mint a kovácsoknál, de mindamellett nyilvánvaló a kisipari vállalatok túlsúlya mindkét iparágban. A gyáripar helyzetét mutató számadatok szerint Budapesten 1890-ben mindössze 4, gyárnak is minősülő iparvállalatot tudtak összeírni; egyben 21—30 között, kettőben 31—50 között volt a munkások száma. Száz munkásnál többet egy helyen — a Kölber gyárban — foglalkoztattak (124 főt). Ugyanekkor a fővárosi üzemek nagyságrendje már a következőképpen alakult: a 100 fő alatti munkást foglalkoztató gyárak száma 285 volt, 100 és 500 közötti létszámmal pedig 72 üzemben rendelkeztek.

50 A kocsigyártó iparon kívül foglalkoztatott szakiparosokról nincsenek adataink, pedig a budapesti fuvarosok, a nagyobb szállítási vállalatok, gőzmalmok és gyárak 48 Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye. Ipar. Kereskedelem. Közlekedés. GaulKároly: Járművek. Bp., 1898. 544. p. 49 Az alakuló közgyűlés még 1886-ban volt, azonban az alapszabályok jóváhagyása csak 1888ban érkezett meg a „Bp-i kovács és bognár ipartestület" címére. BFL 2771/1889. 50 Spira György— Vörös Károly: Budapest története IV. Budapest története a márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig. Akadémiai Kiadó, Bp., 1978. 356. p. 18 A Közlekedési Múzeum évkönyve IV. 273