A Közlekedési Múzeum Évkönyve 4. 1976-1978 (1979)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 123 - Kócziánné Dr. Szentpéteri Erzsébet: A fővárosi kocsigyártó ipar története a tőkés fejlődés kezdetétől az első világháborúig 249

műhelyekben, udvarokban egymás közvetlen szomszédságában, egymás keze alá dolgoztak. Visszatérve a fejezetünk elején összeállított csoportosításra, az alábbiakban a szakágak főbb jellemzőit és egymáshoz való kapcsolódásukat ismertetjük. A bognár mesterség körébe a kocsi fa részeinek készítése tartozott, és mestereit a bognár vagy kerékgyártó elnevezéssel illették. Az általunk vizsgált korszakban a bognárok és kerékgyártók megkülönböztetésének nem volt különösebb jelentősége a szóhasználatban. (Például a segédbeiratási könyv címét 1872-ben a következőképpen írták le: „Segédbeiratási könyve a helybeli kerékgyártó társ- egyletnek Pesten." Alatta németül pedig ez állt: „Gehilfen-Einbringbühel WagnerGenossenschaftsVerein in Pest.") Ugyanennek négy évvel későbbi kiadásában már „kocsigyártó" ipartársulatot olvashatunk, a német szöveg „Wagner" szavának megfelelő fordításaként. Frecskay János a mesterségekkel foglalkozó munkájában összefoglaló fejezetcímként ugyan „Kerékgyártó-mesterség"-et írt, de már első mondatával azt bizonyította, hogy különösebb oka nem volt a kiemelésre: „A kerékgyártó, más néven bognár, régebben kerekes (Stellmacher, Wagner) mindennemű szekerek, kocsik (Wagen), szánkók, szának (Schlitten) s a mezőgazdasági eszközök fa- alkatrészeit készíti."

38 (Ugyanez vonatkozik a szakfolyóiratokra is, szinte teljesen rendszertelenül használták a két megnevezést.) Egyes utalásokra és az emlékezetben megőrzött adatokra támaszkodva azonban úgy véljük, hogy a gyakorlatban volt bizonyos jelentősége a megkülönböztetésnek. így azokban a műhelyekben, amelyekben már annyi munkást tudtak foglalkoztatni, hogy a szakosodásra szükség és lehetőség is volt, különválasztották a kerékgyártókat, akik csak a kerekek készítésével foglalkoztak. Röviden felsorolva: a kerékagyak faragásával és esztergályozásával, a küllőfészkek vésésével, küllők faragásával, formázásával és csappal ellátásával, keréktalpak faragásával szálfából vagy fűrészelésével pallóból, küllőcsap fúrással, a küllők agyba helyezésével, a keréktalpak felhelyezésével a küllőkre, letisztítással és síkbagyalulással, a vasabroncs felhúzása után a talpkoszorú éltisztításával és tegelyperselyezéssel.

39 Különösen nehéz munkának tartották a küllőfészkek, a „küllőlikak" és a csapok bevésését a kerékagyba, azok sajátságos ferde állása miatt. A keréktípusok közül a bútorszállító kocsik rendkívül kis átmérőjű első kerekeinek a készítése állította a legkeményebb próba elé a kerékgyártókat. A kerékgyártás a kocsikészítés folyamatában jól elkülöníthető, és a munkamegosztás során legelsőként vált el, majd a gépesítés és a modernebb technológia is (pl. a keréktalp hajlításánál) mindenekelőtt a kerékgyártás korszerűsítését tette lehetővé. Erre egyébként szükség is volt, mert mint a fentiekben felsorolt részmunkafolyamatokból is kitűnik, a kerékkészítés meglehetősen munkaigényes. A típusváltozások vagy a divatáramlatok sem befolyásolták különösebben a kerékkészítés kialakult normáit. Egészen más a helyzet a kocsi többi részének készítésénél, amelynek leírása az egész bognár szakmát felölelné.

40 Még az alkatrészek csoportosítására sem egyszerű feladat, hiszen kocsitípusonként jelentős eltérések voltak. A fővárosi ipar a hintóktól kezdve az egészen lapos tárkocsiig (az ún. „stráfkocsik") csaknem mindent gyártott, így az alábbiakban eltekintünk a járművek jellegét főként meghatározó kocsiszekrény 38 Frecskay János: Mesterségek szótára. Hornyászky, Bp., 1912. 149. p. 39 A kerékagypersely a tengelyre helyezett kocsikerék faagyának kopását akadályozza meg azáltal, hogy a kerékagyba szorosan beágyazott persely forog a kovácsolt acél tengelyen (kenőolajon). 40 Jordán Károly több szakmunkásképző iskolai tankönyvben írta le a bognárszakmai ismeret teljes anyagát; az első a „Mestervizsgák Könyvtára" sorozat részére készült 1959-ben. 264