A Közlekedési Múzeum Évkönyve 4. 1976-1978 (1979)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 123 - Biró József: Bernhard Antal találmányai 179

zetben rögzíti. Ez fokozottan gondos tömítést igényel, miután kerületének két pontján még csúszótalpakat is kialakítunk, melyek két, a vízemelő nyílásától annak tetejéig nyúló vasrúdon, mint csúszósínen, nyernek megvezetést. Ezenfelül alkalmaztunk még egy irányítórudat is, mely lefelé irányuló, s melynek pályája áthalad a vízemelőn, és a végén a csukott csövön fut át. Az úszó tömítés és formája érdekében e rész belseje át van vágva, és abban egy légmentesen beépített szekrény helyezkedik el, amelynek méretei elegendő nagyok ahhoz, hogy az úszó abba beleférjen. Ez a szekrény kinyúlik az úszó teljes magasságán túl a vízemelő tetején, félmagasságig pedig benyúlik a vízemelő belsejébe. E szekrény belsejébe kerülnek a vasrudakból készített vezetősínek, amelyeknek mentén az úszó folyamatosan felszállhat, továbbá a közepén halad keresztül az úszó irányítórúdja. Ezen az úszóházon vagy hüvelyen át van a vízemelő felső részén kívül megerősítendő kereszt és tömszelence is vezetve. Ez a következőkre szolgál: amikor a vízmagasság a vízemelőben az úszóház, vagy úszóhüvely beszájadzását eléri, akkor az irányítórúdon levő csappantyú a vezérlőcsappantyú emelőjével találkozik, és a folyamatos emelkedés alatt azt folyamatosan el is fordítja. Először a sűrítőcsövet zárja el, aztán pedig megnyitja a gőzvezetéket az állandó elfordulás és szívás folyamán. Amint a gőzök belépése megkezdődik, megszűnik a vízszint emelkedése, s enélkül az úszóhüvely nélkül a gőzvezeték nem lenne már kellőképpen kinyitva. De ezek után most a kilépő gőz először nem a külső légköri nyomásnak ellenálló kimeneti és szívócsövek szelepeit nyomja be, illetve ki, hanem először a vizet erőszakkal az úszónyílásba nyomja, s ezáltal felemeli azt az úszóhüvely légüres terébe, ezzel saját áthaladásának tökéletes utat nyitva. Csak akkor, ha a vízszint már az úszóház aljáig lesüllyedt, és a gőzök közvetlenül juthatnak be abba, tölti fel ismét az úszó a vízoszlopot, melyet egyidejűleg lecsökkentett. Ha az úszó hozzávetőleg már a saját úszóházának nyílása közelébe került (például mint itt, ha ahhoz alsó részének minden oldalával körülbelül már egy lábnyira közelít), akkor a külső irányítórúd felső fogával eléri a vezérlőszelep emelőjét, és minél jobban leesik a vízszint, annál inkább fog az úszó súlya ezen a fogon függni és a vezérlőszelep elfordulását előidézni. Ha a víz már csak a vízemelő úszószelepének felét borítja el a nyílásnál, akkor az úszó már teljes súlyával a vezérlőrúd felső fogán függ, és ennek következtében a vezérlőcsappantyút biztosan elfordítja, ha ez már előbb meg nem történt, amelynek nincs különösebb jelentősége, mert a víz igen gyorsan kifolyik. A csappantyú először a gőzt zárja el és a kondenzátorcsöveket nyitja meg, azután a gőz nyomása addig tart, amíg a sűrítés eredményeképpen ez a nyomás a légköri nyomás alá nem csökken, mely idő még mindig nagyon is elég arra, hogy a maradék víz elfolyását meglehetősen pontosan elintézze, különösen akkor, ha a vízemelő lábazatának nyílása lent körkeresztmetszetű és homorú. Az úszó alakja vagy kerek az alsó nyílásnál, és négyzetes, vagy még inkább prizmaszerű a felső részén, vagy lapos úszónál és kerek nyílásnál úgy van beállítva, hogy teljes süllyedésnél semmiképpen sem tudja a nyílást előbb elérni, csak amikor a légszívócső már teljesen kinyílott. Az irányítórúd méretei az alábbiak: az úszó felületétől az első fogig, a távolság egyenlő lesz a vízemelő nyílásának magasságával, egészen az úszóház fedeléig mérve. A távolság az első fogtól a másodikig egyenlő lehet azzal a távolsággal, melyet úgy kapunk, hogy a vízemelő magasságából kivonjuk az úszó másfélszeres magasságát. A vezérlőrúd hátralevő része, amely a legszélső végénél (legalacsonyabb kerületénél) van, s amely egy központi nyílásba fut be, olyan nagy legyen, mint a távolság az úszó felületétől az első fogig. 15* 227