A Közlekedési Múzeum Évkönyve 4. 1976-1978 (1979)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 123 - Biró József: Bernhard Antal találmányai 179

ve. A víztartályba a cső olyan mélyen legyen beengedve, hogy az még négyszeres feltöltésnél is, minden visszafolyó víz nélkül szájadékával a vízből ne lépjen ki. A eső külső kerülete erősítésekkel vagy oszlopokkal legyen megerősítve, melyek a víztartály nyílására vagy szükség szerint súlyukkal egy aládúcolt helyre nehezedjenek rá, és közöttük a víz a víztartóból szabadon a szívócsőbe tudjon hatolni. A szívócső magasságát — beleértve a vízemelő magasságát is — 24 lábnyira a víztartály víztükrétől számítva látom célszerűnek meghatározni. A víztől mért ilyen mértékű magasság még nem rejt veszélyt magában a kedvező emelkedés szempontjából (és minden esetben szükséges is) a jó sűrítésnél és a nem többre és nem magasabbra feszített gőzöknél. Ez jobb, mintha egy kisebb vízszívóból nyomnánk ki a vizet, bár ezt az időveszteséget a felhaladásnál, nagyobb elérendő magasság esetén alacsonyabb, de terjedelmesebb edény segítségével ki lehet egyenlíteni. A szívócső légmentesen legyen az oldalain tömítve, és a vízemelő alapjainál csatlakozzék. Fent kap egy lapos szelepet, amely a vízoszlop felemelkedésénél magától a ráható atmoszferikus nyomástól nyílik ki, és a gőznek a vízemelőbe való belépésénél ismét becsukódik. Megjegyzés: Szükséges, hogy a lapszelep fejsúlya és sűrűsége sokkal kisebb legyen, mint az atmoszferikus nyomás, a szívócsőbeli vízoszlop ellennyomásának levonása után, ami például az én 24 lábas vízoszlopomnál a szelep felületére 3 font pro négyzethüvelyket tenne ki. A lapszelep szintén elkészíthető eléggé erős tölgyfalapokból, és a biztonság kedvéért, valamint a teljes légelzáródás elérése céljából, továbbá az esetleg képződő repedések miatt rézlemezzel és tömítőanyaggal lehet áttekerve és az alsó felületén befedve. Előírás szerint ott, ahol a szívócső kiálló szélére körülbelül 2—3 hüvelyknyi ráhagyás és csatlakozás van, úgy ez — mint a szívócső széle — fémlapokkal van kirakva, melyek a légmentes zárás biztosítására teljesen egymásra lesznek szegecselve. Négy vagy hat vasrúd, amelyek vagy a vízemelő nyílásánál, vagy pedig a szívócső kerülete mentén vannak felerősítve, a lapszeleptől körülbelül 6 vagy 8 hüvelykre, egyenlő magasságban egy kettős keresztet alakítanak ki, körkörös nyílással a közepén. Hasonló kereszt helyezkedik el a szívócső kerületén belül, szintén kerek nyílással a közepén, s ebben a középpontos nyílásban legközepén egy vasrúd (az irányrúd) halad át, amely ide-oda játszik, és a szelepet középponti helyzetéből nem engedi eltávolodni. A felső kereszt eléggé szilárd ahhoz, hogy a szelep felülről rátámaszkodhasson, ha a vízoszlop azt felnyomja. Hasonlóképpen a szívócső széle is elégségesen szilárd ahhoz, hogy a gőzök nyomását a felső vízoszlop lefeléhaladásánál elviselhesse. Ha mégjobban biztosítani akarjuk magunkat arról, hogy a lapszelep zavartalanul felnyíljék és lecsukódjék, akkor a szívócsőre elhelyezett több vasrúdból kettőt, melyek az átmérő nagyságának viszonya szerint erősebbek, vezetősínként használhatunk fel, amelyre aztán csúszótalpat alkalmazhatunk. A szelep szilárdságát és feszítőerejét nagy nyomás esetén legtöbbször még egy rácsavarozott vaskereszt útján javítani lehet, mint az köztudomású. A vízemelő: Alakja meglehetősen tetszőleges, de az alább felsorolt tulajdonságokkal mindenképpen rendelkeznie kell: ugyanis azzal, hogy köbtartalma olyan vízmennyiségnek feleljen meg, hogy a szívócső átmérőjét figyelembe véve körülbelül 24 láb magasságig ér, kellő szilárdságú legyen, hogy a külső légköri nyomásnak ellen tudjon állni légüres térnél és hogy a nyílástól vagy a víz belépési pontjától, ahol a szívócsőből kilép, legfeljebb 4 láb magasságig erősen és légmentesen működjön. A légköri nyomást körkeresztmetszetű testek viselik el a legjobban. Ezért a szívócső átmérője két lábig terjedjen, míg a lábazati vagy vízszintes cső akkor a legtartó15 A Közlekedési Múzeum évkönyve IV. 225