A Közlekedési Múzeum Évkönyve 2. 1972-1973 (1974)

I. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek története 47 - Kopcsándi Ferenc: A géperő nélküli járműgyűjtemény 67

tarozást siettette az a felismerés, hogy egy ilyen gyűjtemény létrehozása szempontjából szinte a 24. órában voltunk: a második világháború folyamán a fogatolt járműállomány jelentős része elpusztult, elkallódott, s pótlására — a növekvő ütemű közúti motorizáció miatt — nem került sor; a kocsihoz értő idős szakemberek generációja is lassan/ kihal, s így egyre kedvezőtlenebbek a feltételek a begyűjtött járművek azonosításához, a helyreállításához, restaurálásához. Ilyen körülmények közt — a fogatolt járművek alkonya után — az eredményes gyűjtőmunka nehéz feladatnak bizonyult. Gyakran kellett megküzdeni a közömbösséggel, az értetlenséggel, míg végül is valamelyik régi neves kocsigyár megmaradt hintójára, egy-egy jellegzetes kocsira találtunk. Ezeknek a félretett és elfelejtett járműveknek legtöbbje igen megviselt, sokszor egészen roncs állapotban került elő. Nemcsak a rendellenes és kíméletlen használat, az időjárás viszontagságai, hanem a felettük eltelt sok évtized is megviselte őket. Egyiknél-másiknál beárnyékolta a megszerzés örömét, hogy időközben kisebb-nagyobb átalakításokat végeztek rajtuk. Helyreállítási-felújítási gondjainkat ez a körülmény jelentősert növelte ugyan, de mivel nemes formájuk, szép vonalvezetésük megmaradt, nem hagyhattuk veszendőbe menni őket, annál kevésbé, mivel egyre kevesebb a remény a begyűjtésre érdemes járművek fellelésére. Minthogy egy új gyűjtemény létrehozása volt a célunk, Múzeumunkat az egyszerűbb járművek is foglalkoztatták. Első, hosszabb kutatómunkát, fárasztó utazásokat kívánó gyűjtésünk eredménye is egy ilyen járműnek, a régi idők ritka képviselőjének, egy fatengelyes ökrös szekérnek a megszerzése volt. Az ökrös szekér elsősorban az áruszállítást szolgálta, azokon a „hírhedt" rossz utakon, ahol azt lovas fogattal lebonyolítani nem tudták. Egészen nehéz körülmények közt bivalyokat fogtak a szekér elé. Itt a jármű igen nagy igénybevételnek volt kitéve, ezért egyszerű és erős szerkezetre volt szükség, minél kevesebb hibaforrással. A biztonságosabb szállítás ellenében meg kellett alkudni a szállítás lassúságával. Mint a fatengelyes szekérre, ugyancsak a Nyíregyháza környéki tanyavilágban leltünk rá egy másik régi közlekedési eszközre, a „nyíregyházi táligá"-va. A taligák több táji változata terjedt el. Általában az egyszerűbb emberek, a parasztság kis hatósugarú közlekedési-teherszállítási alkalmatossága volt. Ezzel jártak a piacra, a malomba, vagy éppen vályogot fuvaroztak rajta. Használták személyszállításra is, hiszen a gyalogló emberhez képest mégiscsak a gyorsabb eljutást biztosította. Ezek a járművek hasonlítanak a kubikus kordékra, amelyekhez legközelebb a miskolci taliga áll. A taligák hosszú történelmi időket éltek át, és kisebb-nagyobb mértékben átalakítva, mindig jól alkalmazkodtak a változó idők változó követelményeihez. Múzeumunk nyíregyházi taligája is egészen egyszerű népi jármű. A szekrénye (korbája) ládaszerű; keretének, vázának hossz- és kereszttartói négyszög szelvényűek. Az egy darabból álló, ugyancsak szögletes alsó hossztartóknak a szekrény alól előrenyúló részeit kör keresztmetszetűre faragták ki, s ezek képezték a két kocsirudat. A tengely és a két kerék hozzáadásával készen is állt a taliga. Ezt a járművet — egyáltalán nem mutatós külleme ellenére is — értékes ritkaságként tartjuk számon, hiszen ma már ilyen nemigen található. Fogatolt jármű gyűjteményünket nem a gazdag válogatási lehetőségeken alapuló, meghatározott irányú gyűjtés jellemezhette, hanem inkább csak a fellel68