A Közlekedési Múzeum Évkönyve 10. 1896-1996 (1996)
II. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek kialakulása, fejlődése 93 - Kócziánné, dr. Szentpéteri Erzsébet: A géperő nélküli járműgyűjtemény 107
Az egyetlen Kölber hajtókocsi az un. gavallérkocsik fajtájába tartozik. A Kölber-féle díszhintókon kívül a gyűjtemény második legértékesebb darabja az Esztergomból származó, un. "C" rugós, 18-19. század fordulójára datálható hintó, amelynek nevezetességét részben történeti múltja, részben hazai közgyűjteményben rendkívül ritka szerkezeti felépítése adja. Továbbá ez az első olyan közúti géperő nélküli jármű, amelyet a Közlekedési Múzeum önállóan felállított restaurátor műhelyében hoztak helyre 15 . Két díszhintó érdemel még külön említést. Az egyiknek az eredetéről semmilyen hiteles információt nem sikerült felkutatni, de bizonyos jelek Habsburg-házi kapcsolatokra mutattak, ezért a műszakilag precíz helyreállítás során az un. "udvari zöld" színezést kapta, a másikról "mindent" tudunk, a váci Reitter-féle kocsigyártó cég gyártmánya volt, a püspökség rendelte meg, aminek a számadás könyvekben is nyoma volt. A hintó gyűjteményben egyaránt vannak nyitott és zárt hintók, sőt rendelkezünk egy landauerrel és egy landaulettel is. Az előbbi magyar gyártmány, lényegében utazó hintóként használták, szintén Vácott készült, de egy kisebb műhelyben. Az évek folyamán még sikerült begyűjteni járművet a Dunántúl egyik legnagyobb kocsigyárának termékeiből, a Kaposvárott működött Mayer Vilmostól, továbbá a nagykanizsai Bazsó Józseftől, a budapesti Bogenfürst Györgytől is: A Kölber gyár tönkremenése után élvonalba kerülő Misura Mihály-féle cég termékei viszont teljesen elpusztultak. Egyetlen fennmaradt készítményüket sikerült megszereznünk - a székesfőváros részére készített un. "Apponyi halottashintő"-\, ami lényegében díszhintó, de - mint a neve is jelzi - csak egy, meghatározott rendeltetése volt. Kivitelét tekintve a kocsigyártóipar valódi remekműve, olyan, mint egy emlékmű. Készítésekor a kocsigyártóipar már leáldozóban volt, a hintó stílusa erőteljesen visszautal a Lázár István: Az esztergomi díszhintó restaurálása. A Közlekedési Múzeum Évkönyve II. 1972-1973. Közdok. Bp. 1974. 135-153. old . korábbi idők díszfelvonulásaira, illetve azok díszhintóira. A magyar gyárak termékein kívül pl. az osztrák Lohner cégtől származó hintónk van, ami nem véletlen, mivel ez a gyár volt a legnagyobb hatással a hazai termelésre, illetve piacra. A hintók egyébként az európai "divatot" követték, a hajtókocsik viszont a magyar vidék legtipikusabb járművei voltak, és meglehetősen sok fajtájuk alakult ki. Teljes körű begyűjtésük állandó célként lebegett a gyűjteménykezelők előtt, de ezt a feladatot még napjainkig sem sikerült végrehajtani. Többségük magyar hagyományokra támaszkodik, különféle, sokszor alig felismerhető, eltérő stílusjegyekkel. A legnevezetesebbek közé tartozik az "Eszterházi" amelynek számos altípusa van, mint pl. az un. "cseklészi" kocsi. A Károlyi család nevéhez szintén több hajtókocsi fajta kialakítása fűződik. Gyűjteményünkben mindkét (Eszterházi és Károlyi) típusból vagy egy-egy jármű, de nem tudtunk szerezni pl. "Cziráky"-X. Nagyon elterjedt volt a "sarabán" és a közönséges "cséza", amelyeknek egyes példányait szerencsésen be is gyűjtöttük. Amerikai hatásra jelent meg a "buggy", elsősorban az Alföldön használták, szinte roncs állapotú darabját vásároltuk meg a végleges eltűnés előtt egy igazi lókupectől. Ugyancsak a ritkaságok közé tartozik a fedeles hajtókocsi, amely az Őrség egyik távol eső falujában bukkant fel, alváza és felépítménye egyaránt különleges megoldású. Fedeles - és nem főúri vagy nemesi család indíttatására kialakított - hajtókocsiról az Alföldről is volt tudomásunk, de hiábavaló volt minden erőfeszítésünk a nevezetes szegedi Hodács György legalább egyetlen kocsijának megszer-zésére. Külföldi gyártmányú jármű is került e típuscsaládba például a jellegzetes angol hajtókocsi (Weston et Sons Cheltenham), amelyet Pettkó- Szandtner Tibor hozatott MagyaroOrszágra a két világháború között. A "típustiszta" hajtókocsikat elsősorban a felső és középrétegek vásárolták, az egyszerűbb "cséza" országosan elterjedt, köznapi jármű volt. Ugyanakkor kialakultak sajátos tájtípusok is, 115
