A Közlekedési Múzeum Évkönyve 1. 1896-1971 (1971)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 167 - Petrik Ottó: Modellek léptékmegválasztásának problémái 169

A TOVÁBBI FEJLESZTÉSSEL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK A Közlekedési Múzeum — és a műszaki múzeumok általában -— modelljeit többféle forrásból és többféle úton szerzi be. Egy részük saját rendelésre készül (esetleg saját műhelyben), más részüket azonban alkalmi vásárlás útján szerzi be a múzeum, illetve ajándékozás révén jut birtokába. Ennek megfelelően a teendők is kétirányúak: a lehetőleg egységes gyűjtemény kialakítása érdekében egyrészt a múzeumon belül kell intézkedéseket tenni, másrészt azon a területen, ahonnan elsősorban várható a modellállomány kiegészítése. Mindkét vonatkozásban 'elsőrendű feladat az egyes gyűjteményi ágakon belül a jelentősebb modellcsoportok legfontosabb jellemzőinek rögzítése. Ehhez sokoldalú vizsgálatot kell végezni, s ezek között egyik a méretarány kérdése. Ehhez szolgáltatott támpontokat és példákat jelen tanulmány; a tárgyalt szempontok figyelembevételével választott méretarány betartása saját építés vagy építtetés esetén megoldható. Műszaki modelleket azonban a múzeumtól távol álló számos más szerv is készíttet, a legkülönfélébb céllal: kísérlet, oktatás, kereskedelmi propaganda stb., és kívánatos lenne, hogy a múzeumok ezekből, az idővel saját területükön feleslegessé vált modellekből is, tehát minél szélesebb területről egészíthessék ki gyűjteményeiket. Mint modellt szolgáltató intézmények elsősorban a tervezőintézetek és a nagyobb iparvállalatok jöhetnek szóba. Kívánatos lenne ezért ajánló szabványok kidolgozása, melyek meghatároznák azokat a modelltípusokat, amelyek feladatuk betöltése után múzeumi megőrzésre tekintetbe jönnek. Ez után ezekre a modellekre — az érdekelt múzeum szakértőinek bevonásával — meg kell határozni a legfőbb jellemzőket, köztük a modell méretarányát. A Közlekedési Múzeumot érintő modellek közül említhetők a közlekedési eszközöket gyártó vállalatok propaganda modelljei, valamint egyes közlekedési magas- és mélyépítési létesítmények tervezőintézeti általános modelljei. Az elsők kidolgozás szempontjából már eleve megfelelő színvonalúak, s ott éppen csak a lépték meghatározása a feladat. Az egységesítés előnyös a múzeumon kívül a vállalatnak is, hiszen rendszerint ugyanazon cégnél — jóformán folyamatosan — rendeli az újabb és újabb típusok modelljeit; így azonos méretarány esetén számos alkatrész jóval olcsóbban állítható elő. További előny a vállalat részére, hogy ha nem gondol saját gyűjtemény felállítására, a múzeum a neki megfelelő méretű modellt szívesen átveszi megőrzésre, karbantartja, s ott az szükség esetén bármikor kiállításra készen rendelkezésre, áll. A tervezőintézeti modelleknél a méretarányok megszabása hasonló a műszaki rajzok méretarányainak szabványosításához, szintén azzal az előnnyel jár, hogy tömegben gyárthatók a felhasználandó szerkezeti elemek. Végül, ha a különböző intézményeknél tároló azonos vagy rokon profilú modellek egységes méretarány szerint készülnek, ez adott alkalommal egyes témakörökből igen értékes, összehasonlításra módot adó kiállítások rendezésére nyújt lehetőséget. A szabványosításnak ezen kívül még az az eredménye lenne, hogy az említett vállalatok által modellek készítésére fordított hatalmas összegek sokkal jobban lennének kihasználva: ma a múzeumi igényeknek nem megfelelő 13* 195