Erdély régi művészeti emlékeinek kiállítása az Iparművészeti Múzeumban (Budapest, 1931)
4 Igaz, hogy éppen az ötvösségben legerősebben érvényesült a német ízlés befolyása, mert a reformáció folyamán és később is töbnyire német iskolákból, német műhelyekből hazakerült mesterek, bár mesterségüket nagy tökélyre fejlesztették és sok eredeti alkotást hoztak létre, Augsburg és Nürnberg előképeinek hatása alól alig tudták és nem is akarták kivonni magukat. Ámde az ősi magyar Ízlés sajátosságai mégis gyakran észlelhetők az erdélyi ötvösmunkákon úgy a másutt elő nem forduló formákban és díszítő motívumokban, mint a kivitel technikájában (sodronyzománc). Még inkább áll ez a magyar viselethez való ékszerekről. Hogy a török világgal folytatott sűrű érintkezés sem maradhatott hatás nélkül az iparművészetben, az természetes. Kifejezetten magyar izlésüek az erdélyi úri-hímzések és a könyvkötések, kivált a kolozsvári festett hártyakötések. A kiállítás ezekből néhány jellegzetes példát mutathat be, míg ellenben a stíltanilag szintén érdekes bútornak — technikai okokból — csak kevés darabját lehetett kiállítani. Óntárgyak, érmek, fegyverek s több más erdélyi készítmény mellett még az Anatómiában készült u. n. erdélyi szőnyegeknek kiválóan szép, ugyancsak Erdélyből származó példányai egészítik ki a kiállítást, melynek mintegy kultúrtörténelmi háttere gyanánt régi erdélyi kastélyok, várak, templomok képei és a ben- nök lévő falfestmények reprodukciói szerepelnek. Ezeket a Műemlékek Országos Bizottsága volt szíves a kiállításnak kölcsönözni, amiért ehelyütt is kifejezzük köszönetünket. Hálás köszönetét mondunk a múzeumoknak és a magángyűjtemények tulajdonosainak az értékes műtárgyak szíves átengedéséért, amivel a kiállítás rendezését lehetővé tették. Külön ki kell emelnem, hogy a párisi Cluny-múzeum négy becses s nálunk mindezideig ismeretlen erdélyi ötvösmunkával szerepel a kiállítók között; előzékenysége annál is inkább lekötelez bennünket, mert ez az első eset, hogy a francia nemzeti múzeumok egyike, gyűjteményük darabjait magyar kiállítás részére átengedte. Végül az Iparművészeti Múzeum köszönetét kell tolmácsolnom a Művészeti Múzeumok Barátai Egyesületének az erdélyi kiállítás kezdeményezéséért és létrehozásáért. Amellett, hogy sok szép és értékes művészeti emlék tanulmányozására nyújt alkalmat, legyen ez a killítás egyszersmind látható jele annak a meleg és törhetetlen ragaszkodásnak is, melyet mi magyarok a hazánktól elszakadt Erdély iránt érzünk. Végh Gyula.