Lyka Károly: A képzőművészet és iparművészet határai (Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1907)
35 szól legintimebb életünkbe. Mennyivel nagyobb a hatása ennek, mint, a múzeumbeli tárgynak, a mely mindig csak kedves emlékként hat ránk, és mennyivel inkább kell vigyáznunk, hogy helyes hatása legyen ennek, mint egy olyan képnek, a melyet egyszer, kétszer, esetleg százszor nézünk meg. Az az ember tehát, a ki egy ilyen művész formálta környezetben él, ki van téve állandóan ama művész szuggeszcziójá- nak, mert az, a mit az az iparművészeti ensemble, az a lakásberendezés mond, azt nem az a fa, por- czellán, vagy érez mondja, hanem annak nyelvén egy másik ember, a művész, a ki azt komponálta. Ó tehát egyenlően és állandóan, minden nap és minden órában beleszól az én lelkembe, hat az én hangulatomra, meglesi legintimebb perczeimet, formálja életrajzomat. Ha valaki, egy nekünk idegen ember ennyire tud hatni a mi lelkünkre az ő raffinált művészetével, akkor bizonyára nagy emberi munkát végzett, minden esetre olyan nagy hatású munkát, mint a milyent a követ formáló szobrász és a festményt készítő festő formál, csakhogy annál állandóbbat. Láttuk, hogy ugyanazok a lelki motivumok vannak belehintve a szobrászatba és festészetbe, mint az iparművészet minden technikájába. Gondolkodóba kell tehát esnünk, nem nagy igazságtalanság-e az,
