Lyka Károly: A képzőművészet és iparművészet határai (Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1907)
36 hogy lebecsüljük, másodrangunak tekintjük mindazt, a mit közönséges beszéd közben iparművészeinek szokás nevezni. Meg kell gondolnunk, hogy vájjon nem vétkezünk-e önmagunk ellen jobban, hogy ha mi az iparművészetet veszszük kisebb fontosságúnak, mint hogy ha a festészetet, vagy a szobrászatot vennők inkább másodrendű fontosságúnak? Miután ily állandó szuggeszcziója alá kerülünk a művésznek egy ilyen lakásberendezés beszerzése révén kérdés, nem kell e kényesebb ügyeléssel megválogatnunk egy iparművészeti tárgyat és nem kell-e jobban félnünk vagy örülnünk egy lakásberendezés beszerzésénél, mint egy jó festmény vagy szobor megtekintésénél. Az a jó szobor, vagy festmény igaz, hogy hirtelenebb, intenzivebb szuggeszcziót ad nekünk, de viszont a lakás állandó nyomot hagy, állandó munkatársa életünknek. Helytelen dolog, hogy az iparművészetre, a mikor legintimebb körünkbe beeresztjük, oly kevés ügyet vetünk, és hogy oly könnyen veszszük, hogy miként van összeállítva a mi lakásunk s ki csinálta azt a berendezést. Teljesen fonák dolog pedig, ha mindenfelől összehordunk egyes bútordarabokat a magazinok portékáit és az így összeszedett holmikat oda állítjuk legbizalmasabb életünk tanúivá és kiteszszük magunkat egy ideges, egységes hatást nélkülöző otthon szuggeszcziónak.
