Dr. Roth Viktor: Az erdélyi kelyhek stílbeli fejlődése (Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1913)

mikor a felírások már betűiknek jellegénél fogva csak mellékes járulékát képezték a műtárgynak. E kehelyfelírásokkal, melyek vagy Krisztus áldozati halálának dogmatikai értékelését, vagy imaformulákat vagy szentek és adományozók neveit vagy chronologiai adatokat tartalmaznak, a meglevő irodalomra való utalással nem kell behatóbban foglalkoznunk. Hogy eleinte gótikus nagy betűkből, később pedig többnyire gótikus kis betűkből álló egyházi felírásokat következetesen használtak ötvöseink díszítésül, ez nem volt az ötvösművesség, hanem egyáltalában a gótika sajátossága, a miről a harangok, a keresztelő medenczék, a könyvíedelek díszítései, a szentek ruháinak szegélyei stb. tanúskodnak. A díszítés e nemének mindenekelőtt külső oka van, miután a gótikus betűnek nagyobb a dekorativ értéke, mint a latin betűnek. Fontosabb azonban, hogy ezek a gyakran előforduló és épen a legrégibb gótikus kelyheken csak ritkán hiányzó felírások nagyon szükséges művészi megfontolással állanak kapcsolatban. E megfontolás a vízszintes tagolás elvén alapszik. A cuppa sima felületén az egyes írásjelek hullámzó gyűrűje kellemes megszakítást, nyugalmat és mégis élénkséget idéz elő és a vízszintes tagolás nagyon szépen felel meg a kehely egymás fölé helyezett alkatrészeinek. Ez