Fábián Gyula: A népi szövés művészete (Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1911)

'S

Lánczfonalak vannak súlyok által kifeszítve. Az asszony kezével a függőleges lánczfonalakat szét választva, fölülről-lefelé sző. A rajzon ott van a vetélőt pótló eszköz is, valami csontdarab lehet, a melyre rá van csavarva a bélfonál.

Ilyen magas szövőszéken szőnek még ma is az Izland sziget lakói.

Az egyiptomi szövőszék szintén magas volt.

A második dinasztia korából fönmaradt papiruszon egy rajz maradt ránk. Ezen a rajzon két alakot látunk a magas szövőszék mellett foglalatoskodni. Az egyik valami rúdfélévei úgy látszik, mintha a lánczokat nyitná kétfelé, míg a másik valami vetélő forma eszközzel vezeti a bélfonalat, melyet a két alak egymásnak adogatva, — sző.

Itt a művelet alúlról fölfelé történik, a mi már haladottabb fokot jelent.

A magas szövőszéknél a lánczfonalak tehát függőlegesen állanak.

Ezzel ellentétben a lapos szövőszék vízszintes fekvésű.

Ennek ősi alakját könnyen elgondolhatjuk. Nem lehetett az másmilyen, mint két rúd, melyeket egy vízszintes síkban erősítettek meg és a melyekre a vízszintes fekvésű lánczokat feszítették ki.

Biharmegyében mai napig fenmaradt a lapos