Fábián Gyula: A népi szövés művészete (Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1911)

i6

szövőszék legegyszerűbb formája és a gyékény szövésnél még most is használják.

A gyékényt a sás hosszú, rostos leveleiből készítik.

A szövést a selymelés előzi meg. Ez abban áll, hogy a ház apraja, nagyja kiül az udvarra és a sást válogatják, tisztogatják. A hosszú, szép, egyenes levélből lesz a «selyming» ; ebből lesz a bél. A láncznak valót pedig kézzel sodorják. Ez a (i sodring».

Mikor így előkészültek az anyaggal, fölállítják a szövő-készséget.

Két rúdból áll ez, a mint már említettem. Ezeket úgy, a hogy tudják, kis székekre, karókra kötik, hogy vízszintesen feküdjenek. Ezekre feszítik a sodringokból a lánczokat, úgy, hogy mindegyiket előbb áthúzzák egy könnyebb dorongon, melyben lyukak vannak. Minden láncz egy ilyen lyukon megy keresztül. Ez a dorong a borda ősapja.

Ha a szövőszéket így fölállították, a szövő személy a lánczok közé ülve, megkezdi a munkát. Kézzel selymingeket sző a sodringok közé és hogy ezek jó szorosan álljanak egymás mellett, a bordával beveri.

Az ilyen módon fölállított szövőszék természetesen csak ideiglenes. Az udvaron, a szabad ég