Fábián Gyula: A népi szövés művészete (Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1911)

3'

A népi szövésben ez a leggyakoribb mód. Általában ezzel az eljárással készülnek a legtöbb népi szövött remekek.

Legfontosabb diszítőmód azonban a «kilim», - «bossóka» (a matyóknál), a «rakottas» (a székelyeknél), a mely technikát mi általában — gobelin név alatt ismerünk.

Ez abban áll, hogy szines fonállal teljesen megszövünk egy akkora darabot, a mekkora színfoltot elfoglal az ornamentumban az a szin, a melyet vettünk.

A gobelinben tehát minden színfolt egy külön szőtt darab, a melyeket egymással lánczfonalak tartanak össze.

Ebből az eljárásból következik, hogy a kilim hézagos szövet, a melyben minden szin között hosszanti irányban kis rés támad. Ezeket a nyílásokat nagy szöveteknél összevarrják, kisebbeknél azonban csak úgy hagyják.

Ez a technika is ősrégi. Már az egyiptomiak is használták.

A gobelin teljes szabadságot ad a mesternek. Megfelelő méretben, nincs az a dolog, a melyet elő ne állíthatna vele. Ily módon valóságos képeket szőnek.

Ezzel a móddal készülnek a torontáli és az erdélyi