Fábián Gyula: A népi szövés művészete (Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1911)

szőnyegek, melyek tartósak és szépek. Nagy kár, hogy közönségünk nem méltányolja eléggé ezeket a szép házi-ipari készítményeket, melyek a külföldi silány portékák fölött minden tekintetben magasan állanak.

Az itt vázolt technikák világosan mutatják, hogy a szövés művelete milyen irányban korlátozza, illetve befolyásolja a szövőmester kezét.

A geometrikus kifejezésnek kell érvényesülni minden szövött ornamentumban. Ha a szőttesek bármelyikét vizsgáljuk, azonnal látjuk, hogy a díszítésben főelv a geometria és a ritmus. Ez a két dolog kényszeríti a szövőmestert arra, hogy azokat a motívumokat, a melyeket kifejezni akar, ilyen értelemben stilizálja.

A természetben meglátott formák geometriai idomok alakjában jelentkeznek. Egyszerűsíteni, általánosítani kell tehát minden formát, a mint azt az anyagszerüség kívánja. A vonalak lépcsőzetesen haladnak, a finom hajlások elmaradnak, annál inkább nagy szerephez jutnak a derékszög alatt metsződő törésvonalak.

Ez a stilizálás már az első momentum tárgyalásnál is nyilvánvaló volt, mikor láttuk, hogy az ősszellem által motivált ábrázolások a geometria elvein egyszerűsödtek és nyerték primitiv jellegüket.