Fábián Gyula: A népi szövés művészete (Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1911)

2 5

az oláh lány még ma is jegykendőt sző, szépen czifrán, a hogy csak tőle kitelik, minden jelet ráiparkodik tenni, a mi választottjának csak kedves lehet. Ezek a jelek régen elvesztették már jelentőségüket, a ruhadarabhoz fűződő babonák sejtetik csupán velünk, hogy ezekhez valami ősi hit, hagyomány tartozhatik.

Ezek közül az ősi jelek közül felemlítem a legnevezetesebb és legáltalánosabb alakot: asvaszlikát. Ez a napkerék. Szerencsekerék. A tűz, az életerő jelképe. Állítólag Indiából származik és az árja népeknél el volt terjedve. A legtöbb népnél általánosan ismeretes és az ornamentikában kedvelt motívum. Megtaláljuk: Indiában, Perzsiában, ismerik a pelaszgok, a görögök, az etruszkok, a rómaiak, a gallok, a skandinávok, a brittek, a finnek és a szláv népek.

Éppen ilyen nagy elterjedtségnek örvend a szögletes I -alak, a mely szintén ősi eredetre mutat. Wanke) dr. szerint ez a jelkép a villámkigyót ábrázolja. Ez is, épp úgy, mint az összetettebb svasz- tika, kedvelt motívum a népek ornamentikájában. Mindenütt találkozunk vele.

De még számos ilyen jel van a szövés ornamentikájában, a mely az ősi szellem megnyilatkozá-