Fábián Gyula: A népi szövés művészete (Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1911)

20

kössünk erős madzagot, a mely összeköttetésben van egy rúddal, a melyet ha a lábammal lenyomok, akkor lefelé húzza a rácsot. Ez a rúd a lábító, mely ugyanebben az alakjában meg is maradt. Ha a lábítót lenyomom, akkor a rács lesülyed és az alsó-nyílást hozza létre; ha pedig a lábítót elengedem, a rácsot a hajlós rúd felemeli és a felső szád áll elő.

Az ilyen emelő-sülyesztő szerkezet nagyon primitiv és a népnél gyakran találkozunk vele.

A láncznyilásnak egyetlen emelő (lánczelválasztó) eszköz segítségével való előállítása még mai nap is széliében használatos Koreában, Kínában és Japánban.

Nézzük most a szövőszék fejlődését tovább.

A következő lépés a nyüst föltalálása. Ez pótolja a szövő-rácsot és elvben tökéletesen megegyezik vele. Itt két rudacska között fonalakat látunk egymás mellett sorban elhelyezve, melyeknek mindegyike a közepén, szemmel van ellátva. Ez a szem vagy csak egyszerű nyílás, ugyanazon fonálból hurkolva, vagy pedig valami fémgyűrű. A szemek szolgáltatják azokat a lyukakat, a melyek a szövőrácson vannak és a rács nyílásait pedig a fonalak közei helyettesítik.

A nyüsttel épp úgy dolgozhatunk, ugyanúgy állít-