Fábián Gyula: A népi szövés művészete (Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1911)

.8

Természetes dolog tehát, hogy a szövőszék fejlődésében a legfontosabb momentum az lehet, hogy oly eszközt alkalmazzunk a lánczokra, mely az egyértelmű mozgású fonalakat mind egyszerre emeli, vagy süllyeszti.

Egy ilyen ősi lánczemelő eszközt ismerünk.

Ez a szalagszövő rács. Talán minden népnél előfordul és keskeny szövetek, szalagok — előállítására szolgál' Nem egyébb, mint egy vékony deszkalap. Ebben nyílások és lyukak vannak, melyek váltakoznak egymással. Minden nyílásba és minden lyukba, Jáncz- fonalat húzok. Ha most én a rácsot lefelé húzom, azok a lánczok, a melyek a lyukakon mennek át, együtt mind lesüllyednek, mig azok, a melyek a nyílásokba vannak fűzve, együtt megmaradnak eredeti helyzetükben. Az egygyütt lehúzott és az együtt fönnmaradt lánczok között nyílás keletkezik. Ez a —r láncznyilás, a «szád». Most ebbe a

nyílásba bevetem a bélfonalat, akkor egyszerre értem el azt, hogy minden második láncz alá (illetve fölé) került a bél, a melyet azelőtt csak úgy érhettem el, ha minden lánczot külön emeltem.