Magyar himzések kiállításának leiró lajstroma (Budapest, 1918)

I. Műhelymunkák

I. MŰHELYMUNKÁK.

A művészi színvonalon álló hímzések, legjava a nyugati műveltség területén már a középkorban is rendes, többnyire céhek kötelékébe tartozó s azoknak szabályai szerint kitanult kézművesek munkája. Ezek Magyar- országon a «hímvarrók», kik egyúttal — de nyilván nem mindig — «erszénykötők* is. (L. Az iparműv. könyve III., 569. I.) Természetes, hogy műhelyeikben, mint más kézműveseknél is, hivatásos tervezők készítette minták nyomán dolgoztak; ezek lehettek bel- és külföldi vándorlás közben szerzett vagy lemásolt, egyik műhelyből a másikba könnyen eljutó egyes rajzok, később azonban alkalmasint jórészben nyomtatott mintakönyvekből származnak, aminőkkel Olasz- és Németország hímvarróinkat bőven ellátta (l. Dreger 232. s k- lk) ■ Szolgálhattak mintául külföldi hímzések is, s az is természetes, hogy a hímvarrók akár ezek, akár amazok nyomán maguk is tervezhettek■ Annyi bizonyos, hogy a műhelymunkákban kell a külföldi ízlés hatásának legközvetlenebbül megnyilvánulnia, bár másodlagosan specifikus magyarországi vonások is lehetnek bennük■

Az I. sz. miseruhán a középsáv mintája tisztára olasz, a formakincs gazdag, a rajz szabatos, a kivitel raff inált és kitűnő, az egész munka kissé száraz; a széleken a minta szervetlen, elemeire bomlott, az összhatás azonban frissebb, a színezés megnyeröbb, a technikai tökély megvan, de kevésbé tolakodó — ezt a mintát magyar kéz rajzolta hozzá a másikhoz, amit már Radisics Jenő is kiemelt.

Ugyanily teljesen külföldi, de török mintára vall a három csótár (15—17. sz.); nem lehetetlen, hogy török munkák, de valószínűbb, hogy itthon készültek; a régi török munkákat kevésbé ismerjük, semhogy biztosan ítélhetnénk■ Lengyelországban a hasonló darabokat lengyel munkáknak tartják (egy példa a krakkói múzeumban) ; egy biztosan török —

2