Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 12. (Budapest, 1970)
IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM — MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Katona Imre: Hüttner József keramikus munkái az Iparművészeti Múzeumban
Ennek tulajdonítható, hogy távozásuk lényegében hatástalan a hercegre és tisztviselőire, noha Hüttner „félbe szakasztott szolgalatjának folytatása végett a maga útján vissza hozatni rendeltetik". Azonban mégcsak keresőlevéllel sem fordulnak Borsod megyéhez vagy Miskolc városához ebben az ügyben. 20 Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy Hüttner József bár „hívtelenül" elhagyta Telkibányát, semmi olyant nem tett, ami ingerelte volna az uradalmat. S ha mégis azzal vádolják, hogy ellopta a „Fábrika" titkát, inkább a nyomaték, mint az igazság kedvéért tették. Az esetet azonban mégsem lehetett szó nélkül hagyni, hiszen valóban szokás volt a XVIII. és XIX. században egyik helyről a másikra vinni a porcelán titkát, mint ezt Meissen, Bécs, Velence és Pétervár stb. esete tanúsítja. Másrészt Hüttner ott-tartózkodása éveiben, 1835 és 1838 között valóban gyártottak Telkibányán a kőedény mellett porcelánt, s így Hüttner tényleg ismerhette a porcelán „titkát". A félreértések elkerülése végett megjegyezzük, hogy az igazgatósági ülés jegyzőkönyve szerint Hüttner és anyja nem a porcelán, hanem a „Fábrika" titkát ámlta el „más idegeneknek". Miskolcon 1838-ban készült először porcelán, s így arra is gondolhatnánk, hogy a „fábrika titka" alatt a porcelángyártás ismerete értendő. A miskolci tál és párdarabjai révén azonban sikerült tisztázni, hogy nem a porcelán titkának elárulásáról lehetett szó elsősorban Hüttner részéről, hanem a gyár mintáinak átadásáról. Két Miskolcon is található telkibányai tálról tudunk ez ideig, azonban nem kizárt annak a lehetősége, hogy ezek száma a jövőben még újabb darabokkal gyarapodik. Tudjuk, hogy amikor 1842-ben a csőd miatt a miskolci kőedénygyár átmenetileg beszünteti működését, munkásai szétszélednek, Hüttner, aki „ezelőtt mintegy tíz évvel.. . tanula Morva és Csehországban a porczellán- és kőedénygyártást, Apátfalván az egri papnöveldéi intézettől, mint tulajdonostól, a kőedénygyártási jogot kibérelte, s kőedényt és wedgewoodot kezde gyártani". Hüttner azonban „csekély anyagi erővel bírván", csak néhány évig tudta kézben tartani a bérleményt s az árendából „bíróilag kiutasíttatik". 21 Sokáig úgy tudtuk, hogy Bélapátfalváról Pécsre költözött, s itt. mintegy hátat fordítván a porcelán- és kőedénygyártásnak, papírgyárat szervez. Minthogy e papírgyárat egykorú leírásaink még 1845—46-ban is mint szerveződőt emlegetik, hihető volt, hogy apátfalvi időszaka után — mint kudarcot vallott — ment le Pécsre. A második, 1843-as iparegyleti kiállítás tárgyjegyzékének 14. lapján azonban szerepel egy Hüttner nevű pécsi „papír-gyár tulajdonos", aki kétségtelenül azonos azzal a Hüttnerrel, akit 1845—46-ban emlegetnek újságjaink. Hüttner József 1842-ben — bizonyára tavasszal — még Miskolcon van. csak nyáron vagy ősszel, a porcelángyár leállása után megy át Bélapátfalvára. Ez az adat Vahotéval is megegyezik, aki 1852-ben „mintegy 10 évvel" ezelőttre teszi Hüttner apátfalvi bérleményének kezdetét, akinek az 1845—46-ban emlegetett, Hüttnerrel való kapcsolata aligha vitás. Ebből az adatból viszont kitűnik, hogy a pécsi Hüttner-féle papírgyár már 1843-ban — ha nem előbb — javában üzemelt. Ily módon lehetetlenség a kőedénygyáros Hüttnert az ese20 A Borsod megyei levéltár és Miskolc város levéltárának kutatásakor a kérdéssel nem találkoztam, pedig a szóban forgó évek mutatóit tüzetesen tanulmányoztam. 21 Kubinyi—Vahot: Magyarország és Erdély képekben. Pest 1854, IV. 89.
