Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 12. (Budapest, 1970)
IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM — MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Katona Imre: Hüttner József keramikus munkái az Iparművészeti Múzeumban
viszont az első miskolci porcelánokon 838-as benyomott évszám látható, s ez Mihalik feltevését látszik igazolni. Molnár László szerint ugyan „Hüttner József ismerte a porcelángyártás titkait", de — mint írja — „szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy már Hüttner előtt is volt a gyárnak olyan munkása, aki értett a porcelán készítéséhez". 10 Mielőtt egyik vagy másik feltevést elemeznénk, vegyük szemügyre az 1838. augusztus 29-i és november 7-i igazgatósági ülések jegyzőkönyvének bejegyzését. Mi a közös és mi az eltérő a két bejegyzésben? A herceg elnökletével az aug. 29-én, Sárospatakon megtartott első ülés elutasító döntését kizárólag azzal indokolja, hogy a folyamodó maga mentette fel az uradalmat követelése teljesítésétől, mert szolgálatát időközben „hívtelenül" félbenhagyta és minden jelentés nélkül máshová költözött. Hüttner Mátyásné levelére válaszolniuk kellett, ezért a novemberi ülés már körültekintőbben indokol, de a szolgálati hely elhagyása egyebek mellett itt is olyan érvként szerepel, mely felmenti az uradalmat a szerződés teljesítése alól. Ugyanis a szerződés a gyár felvirágzásához, állandó jövedelmének biztosításához köti a befektetett összeg visszatérítését, ezért a követelés elutasításának indokai elsősorban nem a fellendüléshez, hanem a hanyatláshoz, a gyár zülléséhez vezető okokra vonatkoznak. Ilyenek: a gyár cserbenhagyása, titkainak elárulása, melyekről a nov. 7-i jegyzőkönyvben olvashatunk. Felmerül a kérdés: valóban áruló volt-e Hüttner, vagy csak az uradalom tüntette fel ilyennek, hogy követelését elutasíthassa? Hüttner József és anyja távozása hozta-e súlyos helyzetbe a gyárat, vagy a gyár súlyos helyzete, az uradalom pénzügyi zavarai indították Hüttnert és anyját arra, hogy Telkibányát elhagyja és Miskolcon telepedjék le. Az e kérdésekre adandó válasz azonban csak a gyár korabeli viszonyainak elemzésével adható meg. Mindeddig úgy tudtuk, hogy a telkibányai porcelángyár az 1830-as évek végére már nemcsak az alapításkor befektetett tőkét és annak kamatait térítette vissza, hanem tetemes hasznot is hajtott az uradalomnak. 11 A gyár egykori költségvetését tartalmazó extraktusokban jelentős évi tiszta jövedelmet könyveltek el, s ebből Hüttner Mátyás igazgatói tevékenységét hasznosnak, sőt kiemelkedőnek minősítették. Ezzel szemben, ha az extraktusok adatait elemezzük, megdöbbentő képet kapunk a telkibányai porcelángyárról. 1833-ban például összesen 19.830 ft-ot fordítottak a porcelángyárra. Ebből 9.185 ft az építkezési költségekből adódik, tehát a gyáriba ebben az évben reálisan a két tétel különbségét, vagyis 10.645 ft-ot fordított az uradalom, összesen 6.122 ft értékű áru készült 1833-ban Telkibányán, melyből ténylegesen csak 4.727 ft-ot inkaszszáltak 1.394 ft kintlevőséggel szemben. Ha a gyárba fektetett 10.645 ft-ból kivonjuk az áruban amortizálódott 6.122 ft-ot, 4.523 ft összeget kapunk, amely az extraktusokban „kitétetik" címmel szerepel. Ez vezetett arra az összegezésre, hogy a gyár 1833-ban 4.522 ft hasznot hozott. J2 Ez az összeg ténylegesen a gyárba invesztált 10.645 ft-nak még a felét sem teszi ki, ily módon az üzem nem haszonnal, hanem súlyos ráfizetéssel dolgozott. Hasonló a helyzet 1834-ben, 1835ben, sőt 1837-ben is. ,:i A három említett esztendőben összesen 13.500 ft-ot fize10 Molnár László: Porcelán- és kőedénygyártás Miskolcon a reformkorban. Herman Ottó Múzeum Évkönyve VI (1966) 244. U Mihalik, i. m. 117—119.; Mihalik S.: A magyar porcelángyártás kezdetei. Folla Archaeologica VI (1954) 174—175. 12 Mihalik: Adatok . . . 117. 13 Uo. 117—118.
