Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 12. (Budapest, 1970)

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM — MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Katona Imre: Hüttner József keramikus munkái az Iparművészeti Múzeumban

ha többre nem is — arra mindenképpen következtethetünk, hogy a két kőedénygyár birtokosa között nem lehetett barátságtalan a viszony. A tálak mintáinak azonosságából feltételezhető kölcsönhatás — a jegyek évszámai szerint — 1837 és 1852 közé tehető. Minthogy e típusokkal Telkibányán már 1837-ben — tehát egy évvel előbb mint Miskolcon — találkozhatunk, szinte magától adódik a következtetés, hogy a minta nem Miskolcról került Telkibányára, hanem fordítva: Telkibányáról vitték Butykay miskolci kőedénygyárába. Említettük, hogy a 838-as évszámú miskolci kőedénytálon egy római számot is találunk. A római számok gyakoriak Butykay készítményein. Egy 1968-ban vásárolt szőlőlevél alakú miskolci gyümölcsöstál-kollekción a római számok egész sorozatával találkozhatunk. E számok I-gyel kezdődnek — noha számos ismeretes közülük — XII-nél magasabb szám nincs közöttük. Ebből, és mert mindig évszámokkal szerepelnek együtt, arra következtetünk, hogy hónapjelzések lehetnek. A miskolci tálon levő római kilences eszerint 1838 szeptemberénél nem készülhetett előbb, viszont Butykay 1841-ben csődbejut s átmenetileg szünetel a termelés Miskolcon. így a miskolci tál készítésének idejét 1838 szeptembere és 1841 novembere közé kell tennünk. A jegy mellett benyomott H-betű kétségtelenül mutatja, hogy a típusok készítőjét egy olyan H-betűs vezetéknevű művészben kereshetjük, aki a fent körülírt időpontban került át a telkibányai gyárból Butykay József miskolci kőedénygyárába. A titokzatos művész alig lehetett más, mint az a Hüttner József, aki — Mihalik Sándor szerint' — 1838-ban szökött át Telkibányáról Miskolcra, és itt elsőként állított elő porcelánt. Bár eddigi adataink szerint Hüttner a porcelán titkát vitte át Telkibányáról Miskolcra, mégis érdemes közelebbről megvizsgálnunk, valóban így áll-e a kérdés, vagy az egész csak téves interpretáción alapul. A Bretzenheim levéltár iratai szerint — olvashatjuk Mihaliknál — Hüttner József „a T. Bányai Porczellán Gyár Igazgatója" levélben követelte annak a 3.200 pft-nak a visszafizetését, melyet néhai apja még 1829-ben adott a telkibányai porcelángyár céljaira. Közben azonban a kérelem benyújtása és megtárgyalása közötti időben édesanyjával együtt — minden előzetes jelentés, indokolás nélkül — átköltözött Miskolcra, s a miskolci kőedénygyár szolgálatába szegődött. Ügyének első tárgyalására az 1838. augusztus 29-i igazgatósági ülésen került sor, amikor már a miskolci kőedénygyár alkalmazottjaként tevékenykedett. Miután kérelmüket elutasították, özv. Hüttner Mátyásné újabb beadványban követelte a férje telkibányai gyárba fektetett tőkéjének visszafizetését. A Sárospatakon tartott november 7-i igazgatósági ülés jegyzőkönyvének 6. pontja szerint a követelést még akkor sem teljesíthetnék, ha ,,a' folyamodó s fija a Fabrikot hívtelenül el nem hagyták, 's annak titkát más idegeneknek el árulva önnön hasznokra nem fordították volna . . ."

8 Mihalik szerint Hüttner József és anyja a porcelán titkát vitték át Telkibányáról Miskolcra.

0 Erre vonatkozóan ugyan semmi írásos támpontunk nincs, 7 Mihalik Sándor: Adatok a regéczi porcelángyártás történetéhez. Művészettörténeti Tanulmányok 1957. 120—121. 8 Mihalik, i. m. 120—121. o „A Hüttner-féle miskolci mesterkedéseknek lehet emléke az a felhőkön álló kínai alakokkal díszített porcelántányér — (Miskolc 1838 jeggyel) —, mely több évtizeddel ezelőtt, mint nagy ritkaság, megfordult Csányi Károly, az Iparművészeti Múzeum egykori igazgatójának kezén." Uo. 121.