Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 9. (Budapest, 1966)

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM — MUSÉE DES ARTS DECORATIFS - Katona Imre: Az Iparművészeti Múzeum besztercebányai térítője

belül szinte alig vannak kimutatható eltérések. Bethlen Gábor, Kemény János, I. Rákóczi György, Batthyány Farkas és Kristóf metszetei, ill. olajfestményei, valamint Thurzó Szaniszló, Draskovich János síremléke és a Drauth-testvérek, városbírák emléktáblája (brassói ev. templom) — hogy csak néhány emléket emeljünk ki — szinte ugyanazon típusok variációi. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a hímzésekhez karakterben és ikonográfiailag hasonló evangélista típusokkal a német korareneszánsz művészetben is találkozhatunk. Albrecht Dürernek a müncheni Pinakothek-ben levő János és Péter, valamint Pál és Márk c. festményeinek egy-egy alakja (pl. Márk) is hatással volt közvetlenül vagy közvetve a terítő portréinak kialakulására. Hasonló korareneszánsz felfogású a terítő közepén levő Krisztus keresztelését ábrázoló jelenet is. Tehát egyfelől a középkor, különösen a gótikus stíluskorszak ikonográfiái hagyományaiba ízelődő német korareneszánsz művészet közvetlen, másfelől az általános európai stílushatások és kapcsolatok révén Dürer és a német korareneszánsz stíluskorszak közvetett hatásával is számolnunk kell a terítő portréinak létrejöttekor. Radisics megemlíti, hogy a terítő szinte teljesen egyedülálló a hazai emlékanyagban. Ezt a még 1889-ben tett megállapítást ma sem tudjuk megcáfolni, bár a közelmúltban Pozsony szentgyörgyön egy hasonló térítőre bukkantunk. Ez azonban az Iparművészeti Múzeumban lévőnek nem analógiája, hanem szinte hajszálpontos megfelelője. Radisics merésznek tűnő megállapítása nemcsak a magyar úrihímzéseken szokatlan, különböző öltéstechnikák bátor alkalmazásán, a portrészerű megjelenítésre törekvő alakos evangélista ábrázolásokon alapul. XVII. századi egyházi hímzéseinken e terítőn kívül sehol sem találkozhatunk plaszticitásra törekvő hímzett mellportrékkal, bár a század első felében és közepén Magyarországon is gyakran készültek olyan hímzett terítők, melyeken megtalálhatjuk a négy evangélista ábrázolását, csak nem portrészerűen, hanem szimbolikusan. A besztercebányai vártemplom egykori kincstárának leltáraiban is találkozhatunk olyan terítővel, melyre a négy evangélista ábrázolása helyett nevüket hímezték. Ugyancsak gyakran fordul elő az egyházi paramentumok között olyan úrasztal, illetve keresztelő terítő, melyen a besztercebányai térítőhöz hasonlóan Jézus megkeresztelését ábrázolták. A besztercebányai vártemplom 1672-ben felvett inventárában az evangélikusoknak átadott klenódiumok és paramentumok között is volt egy ilyen, Krisztus megkeresztelését ábrázoló, másik keresztelő terítő. Térítőink alakos evangélista ábrázolásai kivételt képeznek a hazai emlékanyagban, mert egyetlen olyan, kétségtelenül magyarnak tulajdonított XVII. századi térítőnk sincs, melyen portrészerű evangélista ábrázolás lenne. Megtévesztő a terítőn levő ornamentális ábrázolás, amely viszont nemcsak egyes elemeiben, hanem elrendezésében, kompozíciójában is teljesen a XVII. századi magyar úrihímzésekhez hasonlít. Az indákból s az ezekből kinövő szegfűk, különböző nyitott kelyhű virágok, melyek hol a tulipánra, hol a harangvirágra emlékeztetnek, a rózsa, a bogyós ág és a kis párhuzamos levélkékkel hosszabbrarövidebbre méretezett, hajlós szárú ágak a XVII. századi hímzéseink kedvelt, Erdélytől a Dunántúlig elterjedt és megtalálható díszítőelemei. Nemcsak hímzéseken találhatunk ilyen ábrázolásokat, hanem bútorokon, edényeken, faragásokon és más tárgyakon is. A sarokmotívum egymás fölött ki- és behajló indaszerkezetével a reneszánsz szimmetrikus virágtöves motívumaira emlékeztet. Az indák páros hullámvonala ütemesen közeledik és távolodik egymástól,