Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 9. (Budapest, 1966)
IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM — MUSÉE DES ARTS DECORATIFS - Katona Imre: Az Iparművészeti Múzeum besztercebányai térítője
Kochlatsch Márton pedig 1640-ben emelkedik a külső tanács tagjai közé. 22 A terítő latin feliratából arra következtethetünk, hogy a készíttető a két fivér édesanyja lehetett, s a feliratot azért írták a térítőre a másik hivatalos nyelven, latinul, mivel Frau Kochlatschin szlovák volt, németül nem tudott, anyanyelve a szlovák viszont dehonesztáló lehetett volna az egyébként szinte teljesen német nyelvű és tradíciójú Besztercebányán. Az evangélikusoknak tehát a besztercebányai vártemplomot felszerelésével együtt át kellett adniuk a katolikusoknak. Az 1672-es leltárban még protestáns eredetűnek tartott paramentumok és klenódiumok is átkerültek a katolikusokhoz, de ezeket a rendelet szerint egyik felekezet sem idegeníthette el. A Thököly-féle felkelés következtében — miután a város meghódolt a felkelők előtt — a besztercebányai evangélikusok visszakapták nemcsak egyházi kegyszereiket, hanem a háború kitörése előtt birtokukban levő templomukat, iskolájukat, felszerelési tárgyaikat is. Thököly azonban kénytelen volt 1680 november elején elhagyni Besztercebányát. Ettől kezdve 1682. szept. 8-ig ismét a császáriak kezén volt a város, s amikor újra Thököly hadai szállták meg, ismét az evangélikusokat iktatták be a vártemplomba. Thököly csapatainak kivonulása után ismét a katolikusok a vártemplom urai. Végül a Rákóczi felkelés idején, a szécsényi gyűlés tesz pontot a vártemplom körüli huzavonára. A gyűlés kimondja, hogy a vártemplom végleg a katolikusok használatában marad, míg a többi templom az evangélikusok céljaira szolgál. A szécsényi gyűlés határozatait 1705. nov. 14-én végrehajtó bizottság ,,a Clenódiumok iránt" úgy intézkedett, hogy az 1672-es leltár 77. tétele mindkét fél megállapodása értelmében maradjon ,,a katolikusoknál hagyott öreg templomban." A két teljesen azonos és egykorú terítő, ha nem is az ország különböző részein, de más-más megye emlékei közül került elő. Az egyiket Szilágyi Gertrúd ajándékozta a pozsonyszentgyörgyi ev. egyházközségnek 1636-ban, a másikat pedig egy besztercebányai polgárasszony — bizonyos Frau Kochlatzin — adta 1634-ben a besztercebányai vár templomnak. A szentgyörgyi terítő feliratából az is kitűnik, hogy Pollákné Szilágyi Gertrúd apja, Szilágyi Miklós, a bécsi szenátus nótáriusa volt, tehát a terítők készítéshelyét — az eddigi feltevésekkel ellentétben — nem keleten, Erdélyben, hanem a Dunától északra eső Pozsony, Nyitra és Zólyom megyék egyikében, vagy Ausztriában, Bécs környékén kereshetjük. Az evangélista mellképek közül különösen Máté és Márk ábrázolásaiban van több olyan sajátosság, mely a XVII. századi magyarországi portréművészetben mindenütt megtalálható. E sajátosságok közül azonban csak néhány vonást ismerünk részletesebben. Ennek oka, hogy a magyar művészettörténet általában vázlatos, melynek a XVII. század portréművészete ma még teljesen feldolgozatlan része. Elsősorban ennek tulajdonítható, hogy portréművészetünk állandó, vagy országrészekként változó sajátosságait sem ismerjük mindeddig. Általában kerülik a szembeni beállítást, az arcot kissé 22 Uo. 629. — A XVII. század utolsó évtizedeiben Selmecbányán is találhatók Kochlatschok: Kochlatsch István és Antal. Jurkovich : i.m. 398. — A Besztercebányához tartozó bukóci réz- és ezüstbányák is szaporítják a tanács itteni bányarészeit, mert Mátyás Sámuel és neje Kochlatsch Anna Const antia a maguk részeit a városnak engedik át olyan feltétellel, hogy a rájuk fordított 3000 forintnyi költséget nekik vagy örököseiknek eladás esetén a tanács térítse vissza. — Jurkovich : i.m. 406.
