Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 3-4. (Budapest, 1959)

Krisztinkovich Béla: Az Iparművészeti Múzeum „alvinoi" újkeresztény fajanszai

KRISZTINKOVICH BÉLA AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM ŰJ KERESZTÉ NY FAJANSZAI Múzeumunk pompás újkeresztény (habán) fajanszai közül kiválnak ódon, erdélyi zománcos ékszerekre emlékeztető nemes stílusukkal az alvinci edények. Minthogy az ,,alvinci" szó a művészeti irodalomban nemcsak származási helyet jelent, hanem jelzőt is, szükségesnek tartjuk ennek a fogalomnak végleges tisztázását. Ismerünk alvinci újkeresztény edényeket, melyek Bethlen Gábor idejétől, az erdélyi fejedelemség korának végéig keletkeztek, valamint ismerünk úgynevezett „alvinci" korsókat, melyek XVIII. századi ausztriai (?) importáruk. Utóbbiak az „alvinci" jelzőt úgy kapták, mint pl. a majolika a „fajansz" vagy a porcelán a „delft", illetve a „china" nevet. Ez az attribútum tehát valamely tradició őrzője és alábbiakban magát a tradíciót szeretnénk bemutatni és a szó azonosságából származott félreértést helyreigazítani. Múzeumunk igen nagy művészi jelentőséggel bíró olyan fajansz emlékanyaggal rendelkezik, amelyről a kutatások kétségtelenül megállapították, hogy az Alvincen letelepített újkeresztény korsósok terméke. Az újkeresztény díszedények természetesen nemcsak az erdélyi Alvincen, hanem a XVI. és XVII. századi tágasabb magyar hon talajából fakadlak, és méltán foglalnak helyet a magyar kerámiaművesség történetének legragyogóbb lapjain. Emlékanyagunk korabeli zömét képező és múzeumunkban őrzött újkeresztény keramikák a késői magyar reneszánsz nemes tradícióit folytatták s a nyugati és keleti kultúra szerencsés kölcsönhatásának jegyében, annak a kornak a legmagasabb művészi színvonalát jelentik az agyagműiparban. A reneszánsz nagy technikai újítása, a majolika, (vagyis a fajansz) a humanista kultúra kivirágzása idején, nálunk elsősorban Nyugat-Magyaroroszágon és Erdélyben terjedt el. A három részre tagolt ország kulturális összeköttetése a török hódoltság alatt sem szakadt meg, s a tárgyak mint megtisztelő ajándékok, vagy divatos cseretárgyak vándorolnak a főúri várkastélyok között. A XVI. és XVII. század főúri háztartásainak lajstromai következetesen újkeresztény edényekként emlegetik őket. A régészeti tudomány sokáig értetlenül állott ezzel szemben. Rómer Flóris pl. 1876-ban még tiszteletreméltó őszinteséggel így ír : „hogy jelesül kik és hol készítették a fehér mázas virágos edényeket, melyekből különféle időkből, különféle, de sajátos ízlésében feltűnő edényeket bírunk. — Ezeknek mindekkoráig még csak nyomára sem juthaték."

1 Ma már 1 Archaeológiai Értesítő. 1876. X. 145. old. Magyar Fazekasság.