Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 3-4. (Budapest, 1959)
Dobrovits Aladár: Az Iparművészeti Múzeum 1955—1959
DOBROVITS ALADÁR AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM 1955A Magyar Nemzeti Múzeum—Iparművészeti Múzeum utolsó kötete 1955 jelzéssel 1956 elején jelent meg. Az azóta elmúlt majdnem négy évi időszakot két különálló periódusra osztották a lezajlott események. Az 1955-ös és 1956-os évek nehézségekkel, telve akadályokkal ugyan, de egyre fokozódóbb ütemben az építés, gyarapodás, az egyre elmélyülőbb tudományos és mind szélesebb körű ismeretterjesztő munka, a műtárgyállomány gyarapodása és sok évi akadály után a nemzetközi kapcsolatok erőteljes kiépítésének korszaka volt. Ezt a reményteljes fejlődést szinte derékba törni látszottak az 1956 októberi ellenforradalom lelkiismeretlen pusztításai, melynek következményei szinte a kétségbeesés határáig reménytelennek látszottak. Ám még nem is múltak el a démoni hetek, még helyenként szóltak a fegyverek, a szocializmust építő emberek lelkesedése nehézséget nem ismerve látott hozzá az újjáépítéshez és ez a lendület rögtön, kezdetben túljutott a helyreállítás célkitűzésein és továbblépés, a tökéletesedés útjára lépett. Akik a helyszínt ismerik, tudják, hogy épületünk a legsúlyosabb ellenforradalmi harcok középpontjában állt és akadtak olyanok, akik az épületet, a magyar és nemzetközi kultúra felbecsülhetetlen értékű tárházát nem tekintették többnek, mint jól védhető fedezéknek. Nem csoda, hogy épületünk súlyos károsodásokat szenvedett, amelyek sokak előtt szinte helyrehozhatatlannak látszottak. Ám ebben a súlyos helyzetben, annyi pusztulás és gazdasági nehézség ellenére, kormányzatunk az épület teljes műemléki helyreállítását fontos feladatának tekintette. Nemcsak az ellenforradalmi harcok kártevéseinek, hanem a második világháború hevenyészve kifoltozott pusztításainak és az épület több mint hatvan éves elhanyagoltságának nyomait is el akarta tüntetni. Ma Budapest egyik legfontosabb középpontjában, eredeti színpompájában áll helyre az egyik legnagyobb magyar építő, Lechner Ödön álma és egyedülálló alkotása, a budapesti Iparművészeti Múzeum. Az emberi kultúra értékeinek, a hagyomány kincseinek a közvetlen gyakorlati célokat is háttérbe szorító, az anyagi áldozatvállalást és nehézségeket sem tekintő tiszteletét jelenti ez. Hogy mennyire a puszta helyreállításon túlmenő lendületet jelentette ez a munka, azt egy részlettel alátámaszthatjuk. A múlt század európai kerámiája történetének ismerői jól tudják, hogy mit jelentett a század utolsó évtizedeiben és századunk elején a pécsi Zsolnay gyár. Eozin-mázas, formagazdag, színpompás dekorációjú edényei, fagy- és nedvességálló épületkerá-
