Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 3-4. (Budapest, 1959)
Dobrovits Aladár: Az Iparművészeti Múzeum 1955—1959
miái — a pyrogranit — egy időben a világ kerámia művészetének élvonalát jelentették. A századunkban bekövetkező termelési válság következtében hanyatlásnak indult, majd mintegy évtizede szűklátókörű és hibás gazdaságpolitikai meggondolásból a művészi kerámia gyártását elsorvasztották, az épületkerámia gyártását végleg meg is szüntették. Néhány éve a művészi kerámia gyártása úgy ahogy újra megindult. Az épületkerámiáé azonban nem. Az Iparművészeti Múzeum helyreállításával kapcsolatban anyagi nehézségekre való tekintet nélkül újra felépítették a speciális épületkerámia-ege tő kemencéket, és az Iparművészeti Múzeum pusztulása kiinduló pontjává vált egy nagy tradíciójú művészi üzem újjászületésének. Nincs azonban múzeumunk életének egyetlen olyan részlete sem, amely ne az optimista lendület jegyében bontakozott volna ki. Az ellenforradalmi harcok következtében a múzeum műtárgy állományában is károk keletkeztek. Bár a múzeum dolgozóinak saját életüket is kockáztató áldozatkészsége elhárította a katasztrofális pusztulást, mégis a múzeum üveggyűjteményében, kisebb mértékben kerámia gyűjteményében érzékeny kár keletkezett. Ennek ellensúlyozását, pótlását egy minden eddiginél intenzívebb műtárgygyarapítási, vásárlási politika tette célkitűzésévé. Az ellenforradalmi események okozta pusztulást túlzsúfolt raktári viszonyaink fokozták. Az újjáépítés egyik legfontosabb célkitűzése az elavult és zsúfolt raktározási viszonyok lehető felszámolása volt, ismét hatalmas anyagi áldozattal megfelelő és korszerű raktári berendezések létesítése. Sorolhatjuk még : az elavult gépberendezési készletek felfrissítése, a nagyrészben elpusztult, vagy megsérült könyvtári berendezés helyreállítása, az elpusztult könyvanyag lehetőség szerinti pótlása, a kiállítások helyreállítása, a tudományos munka intenzitásának elmélyülése, a nemzetközi kapcsolatok fokozottabb kiépítése stb. Ma már az ellenforradalom pusztításait alig érezzük, néha már el is felejtettük. Pedig azoknak, akik életüket a múzeumi munka hivatásának szentelik, a nemzeti és nemzetközi kulturális értékek ápolásának, mindigtudniok kell, hogy munkájuknak alapfeltétele a béke és a nemzetközi, őszinte tudományos együttműködés. Ezek után beszéljünk a múzeum munkájának néhány konkrét részletéről az évek sorrendjében. 1955-ben múzeumunk, országos jellegének megfelelően túlnyomó részt falain kívül, az egész ország területére szóló feladatokat látott el. Nem volt ez az irányzat független az előbbi évek célkitűzéseitől, azok folytatása volt. Ilyen volt az ország iparművészeti jellegű műtárgyállományának számbavétele, nyilvántartása, a művészi kézműves és széria termelésben való tanácsadó, véleménynyilvánító bekapcsolódás, de különösen meglátszott ez az irányzat a múzeum kiállítási tevékenységén. Ebben az évben a múzeum összesen 26 vidéki kiállítást rendezett, mint pl. a tatai Kuny Domokos múzeum iparművészeti kiállítása, a Kecskeméten rendezett ,,Alföldi városok könyvkötészete" c. kiállítás, a pécsi Janus Pannonius Múzeum monumentális Zsolnay kiállítása, melynek még újszerű kiállítási installációját is a múzeum munkatársai tervezték és kivitelezték, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Ennek az egyébként elvileg helyes irányvonalnak gyakorlati ellenhatásaként keletkezett az a helyzet, hogy a belső múzeumi munka háttérbe szorult. E tény felismerése következtében az év folyamán a múzeum munkatársaiban megszületett az a célkitűzés, hogy legfontosabb feladatunk a külső tevékenység bizonyos fokú átmeneti háttérbe szorításával elsősorban saját sorainkat kell rendezni, raktárainkat átrendezni és műtárgyanyagunkat számba venni.
