Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 3-4. (Budapest, 1959)

Dobrovits Aladár: Az ipari formatervezés művészetének elmélete

természeti tárgyakat, így pl. kagylóhéjakat fel is használhatunk. Az edény azonban, még ha tudatos esztétikai célkitűzéssel készült is, mindenkor edény marad, mint használati tárgy, mint munkaeszköz, a termelésben közvetlenül felhasználható. Formai alkotásában, díszítésében mint műalkotás, a felépítmény része, mint használati tárgy, termelőeszköz, se nem alap, se nem felépítmény jellegű ; mint egyedi kézműves, manufakturális termelés vagy nagyüzemi termelés által előállított termék a gazdasági alaptól, a társadalmi termelési folyamatától el nem választható áru. Az iparművészeti tárggyal szemben a képzőművészeti tárgy mindenkor egysíkú, tisztán felépítmény jellegű megjelenésével szemben mindig ezzel a hármas aspektussal bír. Ezen természetesen nem változtat az, hogy a képzőművészeti alkotás létrehozója számára egyúttal az alkotó megélhetését is biztosítja, és így közvetve a társadalmi termelésbe is belekapcsolódik. Annak alakulásától függ. Metszeteket üzletszerűen sokszorosítható módon ipari termelés is létrehozhat, e metszetek iránti szükséglet függhet nemcsak a társadalom ideológiai mondanivalójától, hanem a felvevőrétegek gazdasági helyzetétől is. Magának a létrehozott alkotásnak megítélése szempontjából azonban csak annak a társadalmi tudatot szolgáló felépítmény jellegű volta irányadó. Más helyen rámutattunk arra, hogy az iparművészeti alkotás esztétikai megítélésének hármas alaptényezője van. Ezek : a forma, az anyag, és a díszítés. Induljunk ki a formából. A középső paeolitikum kőszakócájának formáját a gyakorlati rendeltetés hozta létre. Formai differenciálódását a különböző feladatok módosulása okozta. Vértes László az istállóskői ásatások szakócáinak formai differenciálódásából nemcsak gyakorlati feladataik differenciálódásaira tudott következtetni, hanem azt is meg tudta állapítani, hogy jobbkezes, vagy balkezes emberek használták-e azokat. Az ősrégészet a formák módosulásában nemcsak a termelési folyamatok differenciálódására, hanem ettől nem függetlenül még az éghajlat módosulására is tud következtetni. A formaalkotás azonban nem marad pusztán szolgálója a funkciónak. Tudatosodik : művészivé válik. A funkció által létrehozott forma harmonikussá, művészivó, komponálttá és stabillá válik. Ezért mondhatjuk, hogy az ipari formaművészet a legidősebb művészet. Az edényformákat is mindenkor a szükséglet alakítja ki. A görög vázák antik elnevezése : Krater, hydria, oinochoé, stb. is ezt bizonyítja. Még ha a formák és elnevezések modern azonosításához kétség is fér. Van-e azonban olyan ember által létrehozott forma, mely esztétikai értékkel nem bír, vagyis, amelyben a felépítmény, a társadalmi tudat egyáltalában nem érvényesülne? Nincsen. Legfeljebb — negatíve : nem tartjuk szépnek. Művészi tevékenységtől, esztétikai hatástól teljesen független formaalkotás nincs. Pusztán gyakorlati formaalkotás nincs : a formaalkotás mindenkor absztrahálás. Legfeljebb negatíve értékelhetjük, nem felel meg az adott társadalom, vagy az adott társadalmon belül élő egyén esztétika fogalmainak, igényeinek. Az iparművészetben tehát sohasem választható el a pusztán tárgyalkotás igénye és az esztétikai hatásra törő igény. Nem áll, hogy az iparművészet esztétikai igénye újrateremti a társadalom szükségletei által kialakított tárgyat, hanem mindenkor esztétikai hatással is bíró — pozitív vagy negatív hatással is bíró tárgyat alkot. Tárgyalkotásnál tehát, a művészi, a felépítményhez tartozó komponens mindenkor jelen van, legfeljebb pozitívan vagy negatívan, érvényesül. 18* 275