Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 3-4. (Budapest, 1959)

Dobrovits Aladár: Az ipari formatervezés művészetének elmélete

Vagyis az iparművészeti alkotásnál a művészire való törekvés, az esztétikai igény nem egyszerűen plusz, többlet, mely a tárgyalkotási folyamaton túl következik, hanem a tárgyalkotás folyamata és az esztétikai megjelenítés egységes és elválaszthatatlan folyamat, legfeljebb úgy fogalmazhatjuk meg, hogy a tárgyalkotási folyamaton túl az esztétikai igénnyel való alkotás több vagy kevesebb tudatosságáról és sikeréről beszélhetünk. Ez a tény természetesen nem csökkentheti, hanem növeli az iparművész felelősségét és feladatát, és nem tesz mindenkit, aki egy tárgyat létrehoz, művésszé. Éppen magunk írtuk le más helyen, hogy nem lehet minden népi fazekast, akinek agyag tapad a kezéhez, népművésznek tekinteni. A fentiek jogosságából mit sem von le az a tény, hogy mint rámutattunk más helyen, az iparművészetben az esztétikai hatás előidézője a formai megjelenésen túl az anyag és a díszítés is. Ugyanezen a helyen ennek a háromnak egymáshoz való viszonyát már elemeztük, rámutattunk arra, hogy mint veheti át az egyik tényező a másiknak, esetleg mind a kettőnek funkcióját. Ezért erre itt visszatérni feleslegesnek tartjuk. Ha a fenti megállapításokat elfogadjuk, akkor ebből következik, hogy a mindennapi életben és a termelési folyamatban minden előállított tárgy bír pozitív, vagy negatív esztétikai értékkel, művészi, vagy művészileg hiányérzést keltő hatással. Ebből viszont az következik, hogy minden tárgyunk létrejötténél törekednünk kell tehát a pozitív, a mi esztétikai nézeteinknek megfelelő művészi hatás kialakítására. Ez az elvi kiinduló pontja az ipari formaalkotás művészetének. Ez az ipari-formatervező művészet megértésének első alapfeltétele. Második alapfeltétele a következő : Köztudomású, hogy az iparművészeti tárgy létrejötténél milyen alapvetően fontos körülmény a tárgy létrejötténél alkalmazott technikai, technológiai eljárással való szoros összefüggés. Ez az összefüggés még akkor is fennáll, ha tényként fogadjuk is el, hogy a technológiai folyamatot magát újtípusú tárgyak előállítására, vagy a termelés észszerűsítésére irányuló társadalmi igény alakította is ki. Ismeretes, hogy új anyagok és technológiai eljárások feltalálása nem egyszer milyen jelentős változásokat hozott az iparművészetben. Ez még akkor is tény marad, ha rá tudunk arra is mutatni, hogy új anyagok és technológiai eljárások megjelenése nem egyszer átmenetileg művészeti tekintetben nem előre haladást, hanem visszaesést vont maga után. Új anyagok és eljárások keresése az iparművészetre mindenkor jellemző volt. Az iparművészet a művészetek közül a termelőeszközök és termelőerők fejlődésére, a termelő viszonyok változásaira már a bevezetésben elmondottak következtében is mindenkor a legérzékenyebben és leggyorsabban reagált. Éppen ezért az a hatalmas változás, ami a gépesítés következtében előállott a termelésben, a művészetek közül a leginkább volt érezhető az iparművészetben. Részben az által, hogy a kapitalista termelésben a gépesítés, a nagyüzemi termelés lehetőségeinek félreértése vagy helytelen kihasználása, a gyors profitra való törekvés és a kézműipari formák utánzása, valamint a tömegekben való hamis igénykeltés által átmeneti hanyatlást okozott. Hasonlatos volt ez a jelenség sokkal nagyobb mórtékben, amikor a gyorsan forgó fazekaskorong feltalálása a kerámiát, legalább is átmenetlieg, az akkori viszonyok között tömegáruvá változtatta, tehát egy időre a kerámia megszűnt művészi alkotássá lenni. (Mezopotámiában a Dzsemdet-Naszr peri-