Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 3-4. (Budapest, 1959)

Dobrovits Aladár: Az ipari formatervezés művészetének elmélete

alkotásban rejlő esztétikai hatást. Egy képzőművészeti alkotással pl. további munkafolyamatokat elvégezni nem lehet, további gyakorlati célkitűzések szolgálatába állítani azt nem lehet. Vagy ha ezt megtesszük az illető képzőművészeti alkotás célkitűzéseitől eltérően, függetlenül használjuk fel azt. így pl. lehet egy kis bronz szoborral diót törni, lehet egy olajfestmény vásznából ruhát szabni, mindkét felhasználás azonban a képzőművészeti alkotás eredeti célkitűzésétől idegen, sőt avval ellentétes, esetleg az alkotásnak magának a megsemmisülését vonja magával. Még ha — elméleti célkitűzéseit tekintve — van is közvetlen gyakorlati rendeltetése egy képzőművészeti alkotásnak, az sohasem függ össze közvetlenül az ember, a társadalom gyakorlati célkitűzéseivel, munkafolyamataival, életszükségleteivel, termelési viszonyaival, hanem legfeljebb közvetve, ideológiai síkon, a felépítményen keresztül. Az ősember a barlangi falképek állatábrázolásait és vadászjeleneteit kétségkívül azért festette fel a barlangok falára, mert azt hitte, hogy azok mágikus úton hozzásegítik a vad elejtéséhez. Gyakorlatilag azonban a barlangi falképek vadászeszköznek, tehát termelőeszköznek, úgy mint a lándzsa, vagy az íj, nem tekinthetők. Egy kultuszkép, festett ikon, vagy istenszobor bírhat „gyakorlati" rendeltetéssel az illető kultuszban, de maga a kultusztárgy nincs közvetlen összefüggésben a termeléssel, még ha esetleg termékenységkultusz is. Egy kiállítási pavilon falára festhetünk a bányász életéről, vagy a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló freskó ciklust. Ezek a freskók ismereteinket bővíthetik a bányászatra vagy a mezőgazdaságra vonatkozólag, esetleg lelkesítőén is hathatnak, de sem a bányászat, sem a mezőgazdaság termelési folyamatában közvetlenül részt nem vesznek. A képzőművészet funkciója mindenkor a felépítményen belül marad, a képzőművészet mindenkor a tudaton keresztül hat. Más helyeken megkíséreltük meghatározni az iparművészet fogalmát. Ott is elismertük, hogy e meghatározás nem elméleti tökéletességű, hanem csak gyakorlati célkitűzést szolgál. Mégis ismételjük meg a továbbjutás végett. Iparművészeti alkotás alatt a műalkotásoknak azt a csoportját érthetjük, mely maga is használati tárgy, vagy annak típusát megőrzi, abból fejlődik ki, vagy az ilyenek előállításánál szokásos technikával állítják elő. Ez utóbbiakról — ilyen pl. a porcelán plasztika — a következőkben most nem szólunk — ezek rendeltetése nyilvánvalóan a díszítés, és társadalmi funkciójukat tekintve a képzőművészeti alkotásokkal azonos elbírálások alá esnek. Bár nem mindig csak olyan mértékben. Egy falburkoló csempekép díszítő funkciót tölt be, épp úgy, mint a freskó és a falra függesztett olajkép, ezen túlmenően azonban célja a fal tisztántartása, védelme, nedvesség elleni szigetelése lehet, hasonlóképpen egy falra akasztott falkárpit a díszítésen túlmenően a melegen tartást, a hő- vagy hangszigetelést szolgálhatja. Eltekintve a kimondottan dísztárgy igényével fellépőtől, az iparművészeti tárgy elsődleges típusa használati tárgy igényével lép fel. Mégpedig közvetlenül vagy közvetve, mint termelőeszköz, vagy mint az ember élete fenntartásához szükséges eszköz, ruha, bútor a termelési folyamat része. Az iparművészet nem újra alkot a művészi alkotástól, az emberi alkotástól függetlenül létező tárgyakat, jelenségeket, hanem létrehoz tárgyakat, eszközöket, létrehoz az alkotástól függetlenül nem létező tárgyakat, formákat. Az iparművészet utánozhat primitív, őskori, vagy népi kerámiaformákat, ezek a kerámiai formák utánozhatnak természeti formákat, tökhéjat, koponyát, vagy állati testrészeket, ele edény függetlenül a kerámia, a fémművesség stb. alkotó tevékenységétől nincs, még ha edényként az embertől függetlenül létező