Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 3-4. (Budapest, 1959)

Krisztinkovich Béla: Az Iparművészeti Múzeum „alvinoi" újkeresztény fajanszai

15. kép. Sörös korsó 16. kép. Patikaedény 1659 Az ily típusú sárgamázú újkeresztény edények elnépiesedésére Erdélyben a XVIII. század további folyamán jellegzetes évszámnélküli példány mutat rá, melyek egyike a sepsiszentgyörgyi székely múzeumban látható. A sárga kancsókat sávokra osztó koncentrikus csíkok zöldek. A fehér virágornamentika, bár még teljesen törökös, de a renaissance emlékek elhalványodtak. A dekoráció provinciális és a stilizált növények mellett szimbolisztikus jelentésű méhábrázolás fordul elő. A XVIII. sz. második felében, amikor az alvinci újkeresztény telep iparosai közé ausztriai emigránsok is ékelődnek, az új nyugati befolyás alatt népies rokokó stílus alakul ki, amint azt az Iparművészeti Múzeum 23418. ltsz. (M : 21 cm) korsóján láthatjuk A korsó körtealakú középrésze és dudorodó nyakrésze, vastag, durva sárga csíkokkal van mezőkre osztva. Az alapmáz levendulakék, az ornamentika fehér és zöld, szarvas, madár és virágalakkal. Évszáma 1777. A korsót a székely bokályok előképének tekinthetjük egyébként is. Végül Bielz ismert cikkében közöl a XVIII. század végéről egy német feliratú nagy boroskancsót, amelynek dekorációjában a magyar népművészet és az újkeresztény tradíció kölcsönhatása világosan megnyilvánul. Az utolsó évtizedek emlékanyagának szakadozott folyamatossága kapcsolatba hozható az 1771-es feljegyzések szerinti Maros-áradással. A XV111. század végéről múzeumunknak emlékanyaga több már nincs.