Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1955)

I. TANULMÁNYOK AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEIBŐL - Cs. Katona Imre: A szendrői ref. egyház XVIII. századi nyomott úrasztalterítője és a hazai nyomás fejlődése a XVII—XVIII. században

kezőkben, ez a művészet bennünket, magyarokat különösen érdekel, hiszen a magyar nyomásművészet is innen plántálódott át.

7 Sajnos, rendkívül kevés az, amit a magyar textilnyomás-művészet emlékei közül sikerült előkeresnünk. Ezek is zömmel írott emlékek, sokszor csak távoli utalások. Máskor — mivel túlnyomó részük írásos emlékezés — csak feltevésekre jogosíthatnak bennünket, egyértelmű következtetések ritkán vonhatók le belőlük. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy nálunk Magyarországon is keresettek voltak a nyomott textilek. Főúri inventáriumokban, feljegyzésekben, hagyatéki felsorolásokban gyakran bukkanhatunk „nyomtatott" kelmére. Nyelvi emlékeink közt a XVE század második felében bukkannak fel olyan szövetek, melyek díszítése minden kétséget kizáróan nyomással történt. Egy 1589-ben kelt levél alábbi sorai tekinthetők az első olyan emléknek, melyben „nyomtatott" kelméről van szó : „Niomtatoth athlachioth zöldet" (O. L. Nádasdy lvt. 49.) —• olvashatjuk. Persze ilyen és ehhez hasonló adatokat lehet találni, ezek felsorolása azonban csak alig-alig jelentős. Ami érdekes számunkra, az csak a kelmék színmegjelölése. Ezekből már vonhatók le általános — a tárgy készültére vonatkozó következtetések. Meg lehet állapítani, hogy nyelvünk e korai, nyomással kapcsolatos emlékei csak egy-két szín használatáról, illetve elterjedtségéről tanúskodnak. A színek skarlát, szederjes stb. megjelölése arra mutat, hogy e kelmék növényi festékkel készültek, tehát színezésüket, technikai kivitelezettségüket illetően sem tartoznak bele a német—román, illetve gótika fejlődési vonalába. A XVIII. század végéről, illetve a XIX. század elejéről származó nyomó-festék recepteink azonban már zömmel pigmentek, ásványi eredetűek. Recepturaik szinte szóról szóra egyeznek a nürnbergi Katalin-kolostoréval. Pontos összehasonlításuk remélhetőleg nem sokáig várat magára. Bethlen Ferenc fejedelmi főudvarmester feleségének, Kamuthy Zsuzsa asszonynak 1627. május 20-i menyasszonyi kelengyelajstromában is találkozhatunk „nyomtatott" kelmével. A gránát vagy lazurnak is nevezett (Szamota : OklSz. 308.578), nyilván valamilyen textilféleséget jelentő szoknyát emigyen említi ez a XVII. század első feléből származó lajstrom : „szederjes gránát nyomtatott zoknya". Az adat publikálója, Borsodi Béla azonban helytelenül jegyzi meg, hogy a „szederjes . . ., a kelme alapszíne, indigóval festett volt".

8 Az indigóval csak mindössze három szín volt előállítható, a kék, a zöld és a fekete. A szederjes szín azonban mind a három említett színtől különbözött, legalábbis a magyar színmegjelölésben. Erre mutatnak az alábbi, a „szederjes" szín fogalmát értelmező emlékeink : Prágay András : Fejedelmeknec sekentő órája, 1628 (RMK, I. 566.) „Hiacyntus, szép szederjes kéc, mint az ivolya . . ." Pápai Páriz Ferenc : Pax Corporis, 1690 (RMK. I. 1387. 258. old.) „. . . ajkai szederjesednek . . ." Kecskeméti W. Péter (277. old.) Hiacyntus : fösvénység ellen való kő, szép szederjes kék mint az ivolya ..." A felhozott példák alapján úgy hiszem világos, hogy a „szederjes" szín alatt a XVII. században kékes-pirosas színt értet7 A nyomásművészet történetének áttekintéséhez még az alábbi művek is igen jó szolgálatot tesznek : Max Heiden : Die Textilkunst der Alterturms bis zur Neuzeit. Berlin. 1909. Karl Kasper : Bunter Traum auf Gewebtem Grund. Henrik Wilheim Kurrer : Geschichte der Zeugdruckerei, Nürnberg, 1844. Adolf Lehne : Färberei und Zeugdruck, Wittenberg, 1926. A. Neuburger: Die Technik des Alterturms, Leipzig, 1911. A. W. Vetterli : Zur Geschichte des Indigo. C. R. 1950/3416-3421. Wartha Vince 1876. dec. 8-án tartott előadása. A festőanyagokról. 8 Borsodi Béla : Régi és új magyar takácsmesterségek. Bp. 1942. 25. old.