Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1955)

I. TANULMÁNYOK AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEIBŐL - Héjjné Détári Angela: Néhány probléma a művészi öntöttvas-művesség köréből

További azonosságot találunk a téglányalakú talapzaton négy alacsony lábon álló szarkofág formájú, úgynevezett „Napóleon koporsója" XIX. századi tintatartó-modell, öntöttvas és fehérmázas keménycserép változatain.

8 A négyzetes talapzaton álló, bányászkalapácsát jobb vállán vivő csizmás, sapkás, egyenruhás bányászalak 37,5 cm magas, XIX. századi öntöttvas,

9 illetve 36 cm méretű színesmázú keménycserép szobrán

10 apró részletekbemenően azonosságok figyelhetők meg. Ezeknek a másolatoknak magyarázatát az adja, hogy egyrészt a már bevezetett modellek közkedveltsége a kerámia-, illetve vasgyárosokat és modellezőket arra ösztönözte, hogy keménycserépből, porcelánból és vasból hasonló darabokat készítsenek. Másrészt viszont feltételezhető, hogy például közeli helyen fekvő vagy ugyanazon tulajdonos birtokában levő kerámiamanufaktúra vagy gyár, illetve művészi öntvényeket is előállító vasmű, ugyanazt a mintakészítő mestert alkalmazta. Erre jó példa Leonard Posch személye Berlinben, aki Schadow-nál működött Bécsben, s innen hívták meg modellezőnek a berlini öntödéhez és porcelánmanufaktúrához. Posch új helyzetéhez alkalmazkodva megváltoztatta korábbi relief stílusát, s a Wedgewood féle porcelándomborműveket utánozva, keményvonalúságával megteremtette a klasszicista vasplasztika típusát.

11 A kerámiatárgyak és vasöntvények hasonlóságainak és gyakran azonosságának, kölcsönhatásainak ilyen magyarázata valószínűnek látszik, de az eddig összegyűlt, felsorolt néhány darab alapján a készítés elsődlegességét illető általánosítható következtetést levonni egyenlőre még nem lehet. A múzeum öntöttvas-gyűjteményének darabjai egy másik, a szakirodalomban eddig szintén nem tárgyalt igen érdekes problémát is felvetnek egykorú vasöntödék hasonló, sok esetben pedig azonos készítményeivel kapcsolatban. Hogy a megoldáshoz közelebb lehessen jutni, a gyűjteményben előforduló egyezések alapján a berlini és munkácsi öntödék működésén keresztül röviden át kell tekinteni az újabbkori vasöntés művészetét. A XVIII. század második felében az iparok fejlődésével a vasöntés művészi ágának fellendülése elsőként Angliában következett be. Itt a kupola vagy aknás kemencék találmánya, majd pedig a gépek tökéletesítése és a fa helyett kőszéntüzelés bevezetése megjavította a vasolvasztás eljárását is. Ettől kezdve mind kivitelezés, mind formázás szempontjából a szó igazi értelmében vett művészi alkotások jöttek létre. Az Európa-szerte gomba módra szaporodó kohóművekben az újonnan bevezetett fémtechnika által új elgondolások új megoldására nyílt tág lehetőség. Ebből a szempontból a legfontosabb gyárak Anglia, Német-, Magyar- és Oroszországban létesültek, s néhány még ma is üzemben van. A művészi elgondolásokat kivitelező legfontosabb német kohóművek egyikét, a berlinit, 1804-ben alapították a gleiwitzi gyár leányvállalataként. A munka megindításához jó mintadarabokat és modelleket szereztek be a már korábban felhagyott királyi, illetve magán-öntödékből. A modellező mestert az anyavállalat adta, de a berlini gyár korának neves építészét és szobrászait is, mint : Schinkel, Rauch, Schadow, Tieck — állandóan foglalkoztatta. Ők az anyag adta lehetőségeket felismerve terveztek és modelleket készítettek az öntöde számára. A gyár az első években számos apró használati tárgyat termelt, azonban az 8 Mindkettő Miskolcon a Hermann Ottó Múzeumban. 9 Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületben, Bpest. Bedő Albert hagyatékából. Képe közölve : Szabad Művészet 1951 szeptemberi számában. 10 Iparművészeti Múzeum 11 258. Itsz. "Schmitz i. m. 7S