Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1955)

III. A KELETAZSIAI MŰVÉSZETI MÚZEUM TANULMÁNYAI - Felvinczi Takáts Zoltán: Jegyzetek japán buddhista képekhez

Röviden összefoglalva : a két festményben érvényesülő munkabeli készség a festői iskolázottság és túlfinomodott ízlés nagy tökéletességéről tanúskodik, míg az inspiráció, mely a két kép elgondolását sugalmazta, a Jodo-buddhizmus legtisztább alapértékét érzékíti. Az pedig a szív legmélyéből jövő feltétlen hit Amidában, a Végtelen Fény elképzelésében, aki az életet befejező hívőt az „illúziók" világából a Nyugati Paradicsom — a Sukhavati örök fényébe viszi. A háromalakos kompozíció egyik alakja éppen azért Kwannon (Avalokiteshvara), a könyörületesség megszemélyesítője, két kezében lótusszal, a Sukhavati várományosának szánt trónussal. A másik bodhisattva összetett kézzel Dai Seishi (Mahastamaprapta), kinek két keze a Végtelen Örök Fény Birodalmának új lakóját indiai forma szerint üdvözli. Határozott különbséget látok Amidabuddha és a bodhisattvák alakja és fejeik (3., 5., 6. kép) megfestése közt. Amida alakja arányos és erőteljes. Válla széles. Az apró felhőspirálisok felett valóban felségesen hat. Dicsfényének mérete is nagyban hozzájárul alakja értékének emeléséhez. A kisebbre méretezett két bodhisattva szűkmellű. Arcuk is keskenyebb és bár a formákat jelző néhány vonás pontosan ugyanaz, mint a főalakon, a duktusz különbözősége folytán mégis más lett ; lényegesen különbözik a szelíd és nyájas kifejezésű buddhafejtől. Buddha ajkának finom mosolya a bodhisattvákon nem ismétlődik. Egy papirosra festett, nagyon megviselt kakemono Vaishravanát (jap. Bishamon, 7. kép) ábrázolja, két mellékalakkal (8—10. kép). Észak Királya félig jobbra fordultan a középen áll, szikla tetején, eltaposott démon hátán. Fejét nagy dicsfény veszi körül. Bullájának ujját és szegélyét ívelten lobogtatja valami képzeletbeli szél. Alakja a hieratikus követelményeknek megfelelő módon nagyobbra méretezett, mint a két kísérőé, kik közül viszont a jobboldali Sarasvati (jap. Kichijoten), kiben a távolkeleti mitológia feleségét látja, nagyobb mint a baloldali, Zennishi, ki fiának számít.

7 Sarasvati feje körül korong alakú dicsfény. Ruhájának alsó szegélye merészen felhajlik. Zennishit, a legkisebb alakot, végig nyugodt ecsetvonásokkal rajzolta meg a művész. Ez a megkülönböztetés a drapériák hullámzó mozgásában kétségkívül tudatos és jelentős ; megfelel a keletázsiai festőművészet alaptermészetének, a minden egyéb értéket túlszárnyaló vitalitás kifejezésének, az alkotás legfőbb motívumában. Megfelel ennek a festői 7 Tanulságos az összehasonlítás a Kokká 190. számában közölt képpel, hol Bishamont szintén Kichijotennel és Zennishivel együtt látjuk. A kísérő szöveg szerint a festmény a Kamakura és Ashikaga korszak közti átmeneti időbe helyezhető (XIV. század?). 4. Részlet a 2. képből