Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1955)

Dobrovits Aladár: Az Iparművészeti Múzeum és társintézményei a felszabadulás óta

alapját. A két világháború között a Múzeum barátai, leginkább gyűjtők, egyesületbe, a Művészeti Múzeumok Barátainak Egyesületébe tömörülve vállalkoztak az Iparművészeti Múzeum gyűjteményének gyarapítására. Ez az egyesület a felszabadulás után is működött. A felszabadulás után dolgozó népünk viszonya a múzeumokhoz megváltozott. A múzeumok megszűntek egy szűk, „műértő" réteg ügyévé lenni, a múzeumok egész népünk kultúrájának szolgálatába, kulturális forradalmunk szolgálatába állottak. A dolgozók állama a múzeumok fenntartását gyarapítását a maga feladatának tekintette. A „múzeumbarátok", kik nagyrészt a volt kiváltságos uralkodó osztályok köréből kerültek ki, elvesztették fontosságukat és — befolyásukat a múzeumügy számára. De nem vesztették el jelentőségüket a gyűjtők, az ajándékozók. Szerepük megváltozott, nem volt többé döntő jelentőségű, de egyáltalában nem szűnt meg. Ezt éppen a közelmúlt évek tanulságai igazolják. Talán soha Múzeumunk életében oly nagyjelentőségű és oly értékes ajándékozások nem történtek (mindenesetre a nemcsak iparművészeti jelentőségű Ráth-ajándékozást és Hopp Ferenc múzeumalapítását leszámítva), mint éppen a legutóbbi években. Mielőtt azonban a magyar ajándékozókról megemlékeznénk, első helyen kell megemlíteni a Kínai Népköztársaság ajándékát, az 1954-es Kínai Iparművészeti Kiállítás anyagának a felét, melyet a Kínai Központi Kormány 1955ben Magyarországnak ajándékozott és így került a Keletázsiai mővészeti Múzeum birtokába. A közel 700 darabból álló iparművészeti gyűjtemény Üj Kína iparművészetének teljes keresztmetszetét adja. Ugyancsak a Kínai Népköztársaság ajándékaként került a Múzeum birtokába az 1953. év végén a Nemzeti Szalonban kiállított kínai fametszetek nagy része. Az 1955. Budapesti Vásár kínai pavilonjában kiállított közel 60 darabos kínai hangszer-gyűjtemény Peking város főpolgármesterének adományaképp került a Keletázsiai Művészeti Múzeumba. Kiemelkedő a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Tudományos Akadémiája által a Keletázsiai Művészeti Múzeumnak ajándékozott, ásatásoknál előkerült, ritka XVI. századi „rajzos Koryo" váza. Ugyancsak ezen a helyen kell megemlíteni, hogy a Népművelési Minisztérium és a Kultúrkapcsolatok Intézete által nyújtott megértő támogatás révén a Koreai Műemlékvédő Bizottság megküldte az Anaki oszlopsoros sír falfreskóinak eredeti méretű másolatait és makettjeit. A magyar donátorok közül első helyen kell megemlítenünk az Állatorvosi Főiskola volt tudós professzora, dr. Fettick Ottó ny. egyetemi tanár, az 1954. évben tragikus hirtelenséggel elhunyt kitűnő tejhigiene-szakértő és bakteriológus ajándékozását. Három részben, 1947-ben, 1949-ben és 1952—1953-ban, „népe és hazája iránti szeretettől vezéreltetve" adta, mintegy 5000 tárgyból álló, többmillió forint értéket képviselő, az iparművészet minden ágára kiterjedő gyűjteményét Múzeumunknak, minden feltétel, minden ellenszolgáltatás nélkül, „magának csak azt a jogot tartva fenn, hogy gyűjteményét élete végéig anyagi erőihez képest gyarapíthassa". A gyűjtemény részletes ismertetésére itt nincs módunk, ezt és a többi kiemelkedő ajándékozást legközelebbi Évkönyvünkben részletesen ismertetni kívánjuk. Fettick Ottó több mint 50 éves gyűjtői pályáján céltudatosan és rendkívüli hozzáértéssel szerezte meg a régi iparművészet alkotásai mellett mindazt, amit korának iparművészetében a legkiemelkedőbbnek, legértékállóbbnak vélt. ítéletében szinte csalhatatlan volt. Működése arra az időre esvén, amikor Múzeumunk kapcsolata saját korával meglazult és amikor anyagi esz-