Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1955)

II. AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM KUTATÁSAIBÓL - Schubert Márta: A realizmus néhány kérdése az iparművészetben

mezettségec kíván. Azt, hogy a tartalmi-művészi mondanivaló a döntő, azzal az egy példával lehet illusztrálnunk, hogy ugyanazon a szövőszéken, ugyanolyan termelési-technikai feltételek mellett, készülhet formalista mintázatú szövet — és készülhet magas színvonalú, a mi társadalmunk művészeti nézeteinek megfelelő alkotás. Még egy vonását kell érintenünk itt az iparművészeti alkotásnak —• azonban csak problémafelvetésként —, mint sajátosságának egyik alkotóelemét. A kép, a szobor jóformán sohasem az egyes emberhez szól (talán a portré az egyetlen kivétel, amely azonban szintén csak bizonyos körön belül őrzi meg személyes jellegét). A kép, a szobor — elvileg —- mindig sokak által való szemlélésre, sokak általi — akár egyidejű — érzékelésre, szemlélésre, értékelésre készül. Az iparművészeti alkotás elvileg csaknem mindig az egyes emberek eszmei és gyakorlati használatára készült, a társadalom mondanivalóját elvileg az egyesek felé fejezi ki. Tudjuk, hogy e gondolat alaposabb kifejtést kíván, mégis szükségesnek láttuk felvetni, mert lényeges dologgal : azzal kapcsolatos, hogy milyen hatalmas és eléggé nem hangsúlyozható jelentősége van az iparművészeti alkotásoknak az emberek tudata formálásában, nevelésében — s milyen tudatosan, milyen magas eszmei-művészeti felkészültséggel kell dolgoznia a művésznek, aki a mi társadalmunk szépről való nézeteit és a valóságról való mondanivalóját iparművészeti alkotásban fejezi ki. III. Több összefüggésben hangsúlyoztuk az eddigiekben annak fontosságát, hogy művészeti nézeteink felépítmény-jellegűek. S ha az iparművészet fogalmának konkrét történeti tartalmát, az iparművészetre vonatkozó társadalmi nézeteket vesszük figyelembe, úgy nyilvánvaló, hogy e fogalom tartalma is művészeti nézet, tehát nem állandó, hanem a társadalom jellegének és érdekeinek megfelelően változik. A történelmi materializmus objektív vizsgálati módszerei segítségével megállapíthatunk olyan közös vonást, amely, jellemző minden kor iparművészetére — ezt a közös vonást az eddigiekben a történetileg adott „szép" megvalósításának sajátos módjában határozzuk meg —•, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy maguk az illető korok, társadalmak szubjektíve akár azt tartották iparművészetnek, amit mi ma — akár azt a feladatot szánták az iparművészetnek, amit a mi korunk és társadalmunk. (Az ókor és a középkor pl. meg sem különbözteti az iparművészetet — de azért ma senkinek nem jut eszébe tagadni e korok iparművészeti jellegű tevékenységének meglétét.) így a polgári társadalom iparművészetre vonatkozó nézetei és célkitűzései sem lehetnek azonosak a mieinkkel, és a polgári társadalom iparművészeti gyakorlata sem lehet egészében példaképe a miénknek. S igen lényeges itt hangsúlyoznunk azt, hogy a szocialista társadalom fejlődését a megelőzőektől megkülönbözteti többek között az, hogy itt a társadalmi élet minden ága azoknak az objektív törvényeknek tudatos alkalmazása alapján fejlődik, amelyeket a társadalom életére és fejlődésére nézve a történelmi materializmus tárt fel. Ezért képes a szocialista elmélet a társadalom előtt bevilágítani az utat — Marx szavaival : nemcsak magyarázni, hanem megváltoztatni a világot.

12 S ezért a marxizmus— leninizmusnak a művészetre vonatkozó megállapításai nem apriori, „kívülről bevitt" kategóriák, hanem objektív s ezért a további gyakorlat számára nélkülözhetetlen törvények. Az objektív törvényeknek ez az ismerete és alkalmazása 12 Marx : Tézisek Feuerbachról ; 11. i. h. 401. old. 17 Az Iparművészeti Múzeum ßvkünyve II. — 0 257