Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1955)

II. AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM KUTATÁSAIBÓL - Dobrovits Aladár: Gádor István művészete

15. Fekvő őz kútszobor anatómiai pontosságú visszaadása, a művészetnek, az iparművészetnek, két egyaránt járható útja, és megalkotja őz-kútfiguráját. Megalkotja pulijait, ahol a máz az állat szőrének anyagszerűségét a maga anyagszerűsége megtagadása nélkül fejezi ki. Megalkotja kútfiguráját, sióagárdi leányát, a korongolás ősi kerámiai eljárását a legmagasabb plasztikai formaadás szolgálatába állítva, megismételve korábbi hasonló kísérleteit, újból magasabb fokon. A korongolásnak — ha nem is csak nála alkalmazott — a kerámia többi technikai eljárásával együttes felhasználására a plasztika szolgálatában művészete számos példát mutat. E szobrain korai népi figuráinak hangja szólal meg, hogy itt népünk megváltozott életének tolmácsolója legyen. Gádor a felszabadulás óta az Iparművészeti Főiskola tanára, új kerámiaművészetünk egyik vezéralakja, akinek művészetéből a keramikus művészek új generációi merítenek, akit 1955-ben kormányzatunk a legmagasabb kitüntetéssel, a Kossuth-díjjal tüntetett ki. Mit jelent tehát Gádor István mai művészetünk, a szocialista-realista iparművészet számára? Más helyen elmondottuk már, hogy nem problémátlan és nem egysíkú Gádor művészete. Problémákkal telt és többsíkú. De töretlen a fejlődése ; a nép, a dolgozó ember szeretete, a társadalom és természet objektív törvényeinek ismerete hatja át. Bebizonyítja, hogy a szocialista-realista művészet nem privilegizált stílusbélyegek kérdése, hanem alkotásmódszer, állásfoglalás, szemlélet. Bebizonyítja, hogy egyaránt lehetséges benne tematikus alkotás és pusztán formaalakító vagy ornamentális. Bebizonyítja, hogy a gondolatot, a mai világun-