Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1955)

II. AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM KUTATÁSAIBÓL - Dobrovits Aladár: Gádor István művészete

DOBROVITS ALADÁR GÁDOR ISTVÁN MŰVÉSZETE Talán különösnek tűnhetik fel egyesek előtt, hogy az Iparművészeti Múzeum Évkönyvében nemcsak a múlt idők alkotásaival, hanem egy olyan művész munkásságának méltatásával foglalkozunk, aki mai művészeti életünknek egyik jelentős alakja. Ügy érezzük, hogy e felvetett problémára válaszolnunk kell. Ma már régen túl vagyunk azon a felfogáson, mely a múzeumokban ritkaságok és különlegességek gyűjteményét látta, túl vagyunk azon a felfogáson is, amely a múzeumokat csak a múlt kiemelkedő értékei gyűjtőhelyének tekintette. Ma már úgy hisszük, hogy a múzeumok a múlt emlékeinek gyűjtésével és tanulmányozásával a jelen problémái tisztázásának aktív tényezői — a jövő építése céljából. Ma már azt valljuk, hogy a jelen művészete a múzeumok számára is alkot, hogy a jelen művészete a jövő múzeumának mérlegén lemérve találtatik majd könnyűnek vagy súlyosnak. Elveink ugyan többé-kevésbé tisztázottak, gyakorlatunk azonban még nem mindenben követi azokat. Még nem egyszer találkozunk itt-ott a mától elzárkózó, múltba tekintő felfogással, másfelől azt se felejthetjük el, hogy elődeink közül mindazok, akiket ma is büszkén vallunk követendő példának, haladó hagyományunknak, több-kevesebb tisztasággal már ugyanezeket az elveket hangoztatták. Már 1848-ban követelte Kubinyi Ágoston, a Magyar Nemzeti Múzeum akkori őre, hogy bocsáttassék ki rendelet, amely a gyári úton előállított műipari termékek egy-egy példányát a Nemzeti Múzeum kiválasztási joga alapján a Múzeum gyűjteményei számára átadni rendeli. És csak 1952-ben jelent meg hosszú küzdelem után egy olyan könnyűipari minisztériumi rendelet, amely ezt valóban elő is írta — és ma, alig három évvel e rendelet kibocsátása után azt állapíthatjuk meg, hogy e rendelet az azóta bekövetkezett átszervezések következtében elavult és végrehajtása elé az alsóbbfokú ipari szervek meg nem értése nem egyszer nehézségeket gördített. Az Iparművészeti Múzeumot már alapításakor is, immár 83 esztendeje, az a szempont is vezette, és nem utolsó sorban, hogy tevékenységével az élő, alkotó műipart segítse és gyűjteményeiben is megörökítse. A Múzeumot valóban kiemelkedő és haladó vezetői, amilyen pl. Radisics Jenő is volt, ebben az irányban fejlesztették. Ez időben a Múzeum nemcsak a magyar és külföldi iparművészet aktuális alkotásainak javát igyekezett gyűjteményei részére megszerezni, hanem egyúttal az előadások sorozatát is megrendezte alkotók számára. Amilyen mértékben bontakoztak ki hazánkban az imperialista kapitalizmus jellemvonásai, oly mértékben vesztette el Múzeumunk elméleti és gyakorlati tevékenységének ezt a célkitűzését, oly mértékben szakadt el az élettől, az alkotó művészettel fenntartott kapcsolataitól, mulasztotta el saját kora üzemi és egyéni iparművészeti alkotásai minél teljesebb megszerzését s az élő iparművészettel