Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1955)
I. TANULMÁNYOK AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEIBŐL - Weiner Mihályné: Szalay Ágoston mézeskalácsforma-gyűjteménye az Iparművészeti Múzeumban
gásokat a művészettörténet aránylag kevéssé értékeli. A Szalay-gyüjtemény darabjainak művészi kvalitásain kívül, nagy történeti dokumentációs jelentőségükre, az ábrázolt viseletek, épület- és berendezés-részletek, használati tárgyak kortörténeti és kormeghatározó érdekességére hívom fel itt is a figyelmet, amely elemek ennek a különleges, a társadalom minden rétegéhez szóló, mindenkori kívánságaihoz érzékenyen alkalmazkodó iparművészeti ágnak sajátjai. * * * Habár megfigyeléseinket Szalay Ágoston gyűjteményeinek darabjaira alapítottuk, s ezek a szakirodalom adatait alátámasztják — nincs adatunk arra, hogy a gyűjtő felismerte és tudatosan kereste volna az itt elemezett stílusnak emlékeit. A gyűjtemény létrejöttét annak kell köszönnünk, hogy Szalay Ágoston évenkénti utazásai a monarchia területén egybeestek a stílus elterjedési területével — ez a stílus viszont egybeesett az ő kissé konzervatív ízlésével —, avval az elképzeléssel, amit ő nemzeti múltunk emlékeiről táplált. A gyűjtemény nagyon ritka, értékes, 21 de tulajdonképpen nem fedi azt a határozottan nemzeti irányt, amit Szalay Imre, apja gyűjtőmunkásságának tulajdonít. Ezt avval magyarázhatjuk, hogy kora szemlélete szerint Szalay Ágoston másképp értelmezte a nemzet fogalmát, a nemzeti formakincset, mint a mai ember. Lelkesedésében és buzgalmában magyarnak vett egyszerűen mindent, ami magyarországi és hajlamos volt arra, hogy magyarnak lásson olyasmit is, ami nem egészen bizonyíthatóan az. Különben is, inkább gyűjtő, mint feldolgozó típusú ember volt, amint Deák Farkas meg is jegyzi róla. Mindig készült a gyűjtemény feldolgozására, de ezt sohasem valósította meg. Szerette a szép tárgyakat. Elragadta őt a XVII., XVIII. századi ütőfák különleges szépsége, megszerezte őket, elsősorban Magyarországon, s a hozzájuk hasonlókat külföldön is — és a velük kapcsolatos nehéz kérdéseket nemigen feszegette. Érdeme, hogy észrevette ezeket a kiveszőfélben levő, figyelemre méltó emlékeket, melyek között a sok német és osztrák forma mellett valóban sok a magyarországi s így a gyűjtemény egésze nemcsak a magyarországi díszítőművészet egy területének utolsó emlékeit menti meg számunkra, de érdekes módon az emlékek külföldi előképeit is tartalmazza. így számunkra tulajdonképpen értékesebb, mintha csupa magyarországi darabot tartalmazna, mert ez teszi a gyűjteményt kerek egésszé : nemcsak hasonló típusú darabokat ölel fel, hanem összességében folyamatot tár elénk : az Alpes-vidéken végigvonuló, Magyarország nagy részén elterjedő s itt körülbelül 200 éven át honos faragóstílus alakulásának folyamatát. A gyűjtemény az Iparművészeti Múzeumban később bővült : egyes darabokkal és kisebb gyűjteményekkel, pl. a Procopius- gyűjteménnyel egészült ki. De ma már alig bukkan fel ilyen régi forma— az újabbak más típust képviselnek s ezeket a Néprajzi Múzeum gyűjti —, úgyhogy az Iparművészeti Múzeum bábsütőforma gyűjtése lényegében lezártnak tekinthető. A feladat a gyűjteménnyel kapcsolatban tehát nem is annyira a fejlesztés, mint inkább az ismertetés, és ennek az érdekes művészeti ágnak a közeljövőben remélhető újrafejlesztése érdekében való közkinccsététel. 21 ,,. . . a gyűjtemény e különleges része úgyszólván a világon az egyetlen a maga nemében . . . írja róla az Archaeologiai Értesítő, 1877. 230. old.
