Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1955)

I. TANULMÁNYOK AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEIBŐL - Weiner Mihályné: Szalay Ágoston mézeskalácsforma-gyűjteménye az Iparművészeti Múzeumban

tabb munkává teszik is a jobb távlat s a pompás rekvizitumok — barokk imazsámoly, kézimunkakosár stb.—, a mi darabunk értéke ezzel szemben a gazdag, remekül tagolt keret virág- és gyümölcsdísze s ennek, 2687. számú kismartoni formánkra emlékeztető angyalfejei. A formát XVII. század végi alpesvidéki munkának tarthatjuk. A két forma összehasonlítása jól rávilágít az 1700 körüli magyarországi és határontúli faragók különbségeire, hasonlóságaira. Ezekben igyekeztem jellemezni Szalay Ágoston mézeskalácsforma-gyüjteményét, feltárni a vele kapcsolatos problémákat, megemlíteni néhány kiemelkedő darabját. Sajnálatos, hogy nem kerülhetett ezúttal sor a múzeumi viszonylatban páratlan és aránylag kevéssé feldolgozott gyűjtemény bővebb ismertetésére és gazdagabb képanyag közlésére. 4. A továbbiakban a gyűjteményben képviselt faragó-stílus eredetéről, kapcsolatairól és feltételezhető előképeiről kell még szólni. Faragott faformák szórványosan a XVI. századtól, nagyobb mennyiségben a XVII. századtól maradtak ránk. Ennek a művészeti ágnak technikai előzményei nyilván : a ,,

Kerbschnitzerei", a legrégibb fába-bemélyítő és a fából a szilánkot kipattintó technika — és az alpesiSzudéta- és Kárpát-vidéken elterjedt, ősi pásztorkultúrákra visszavezethető népi fafaragás-stílus, amelynek egyes elemei az újabbkori népművészetben is kimutathatók.^ Nehéz megmondani, hogy a tárgyalt terület melyik részén keletkezett először mézeskalácsforma faragás, mert ha a Nürnberg környéki Sebaldus és Lorenz erdőket „des Heiligen Römischen Reiches Bienengarten"-nek nevezték is már a XIII. században, ahonnan már ekkor több száz méhész szállította a hársmézet az ekkor még kicsi, a XIV. században fejlődésnek induló, s a XV. században Európa egyik legfontosabb kereskedelmi központjává fejlődő Nürnbergbe,

13 de az Alpes-vidéken is nagy múltra tekint vissza ez a mesterség. A Reuner Urbare már 1395-ben említ Stájerországban bábsütőt

14 és Pozsonyban a városi levéltár már 1379-ben említ mézeskalácsost

14a A XVII. századtól azonban már több elgondolás alapján Nürnbergnek kell adni az elsőséget. Ezt a várost több körülmény találkozása tette a művészi mézeskalácsos ipar központjává : az említett jó természeti adottságok — az árugazdálkodástól korán elváló pénzgazdálkodás következtében kialakuló nagy gazdagság —•, a kereskedelem fejlettsége, aminek következtében a XVI. században a nürnbergi fűszerpiac már vagy 50 féle keleti fűszert ismer — és végül, dé nem utolsósorban a város élenjáró, szabad, harcos humanista szelleme, magas fokú műveltsége és rendkívüli művészeti kultúrája, ami az egész környék páratlan népi faragókultúrájára támaszkodhatott—, voltak ezek a tényezők. À fűszerek használata tette a régi, unalmas, évezredek óta egyformán készülő mézeslepényt vagy mézespogácsát újszerű finom csemegévé, ami alkalmi ajándék-jelleget nyert és külsejében is a különleges formaalakítást kívánta 12 Az irodalom a mézeskalács-formafaragás egyik gyökérszálának az ősi Kerbschnitzereit tekinti. Már bronzkori agyagedényen előfordul ilyen karakterű, valószínűen fában született minta. Az V. század óta vannak emlékei Dalmáciában, Galíciában. Elterjedt Észak-Európában is. Franciaországi ládákon a XIII. századig, Svájcban, Felső-Ausztriában a XVI. századig, több dél- és kelet-európai nép művészetében még a XX. század elején is előfordul. {M. Haberland : Österreichische Volkskunst, Wien, 1911. és Arthur és Michael Haberland : Die Völker Europas und Ihre Volkstümliche Kultur. Stuttgart, 1928. 570. stb. oldalak.) 13 Bayerisch' Land und Volk. F. J. Bronner, München. 1908. 14 Viktor Theiss : Altsteirischer Lebkuchen, Grazer Tagespost, 1934. december 2. 14

» A pozsonyi múzeum (Mestské Múzeum Bratislava) legutóbbi szíves levélbeli közlése szerint, melyért itt is köszönetet mondok.