Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1954)
Schubert Márta: Későantik textilművészet
tunikákra, takarókra, párnákra a mintalap-papyrusok nyomán 114 ugyanazokat a mintákat szövik görög és egyiptomi szövők. 35 Ezért indokolt, hogy áttérjünk a görög művészet eredményeinek textilművészetben értékelésére. Maga a görög textilművészet aligha volt jelentős, sokkal inkább a Kelet már kialakult eredményeit vette igénybe. Mindenesetre a görög textilművészet feltevésszerű követéséhez is csupán ábrázolásokra vagyunk utalva. Csak az időszámításunk előtti V— III. századból maradtak fenn göröglakta területről, a keresi kurgánokból textilek, de ezek erősen szkita jellegűek. Keletre utalnak az egész ókor folyamán a művészi textiliák elnevezései. 30 A görög művészet egészének azonban olyan nagyjelentőségű vívmányai vannak az ábrázolásban és az ornamentikában, hogy jelentkezésük nagyfontosságú minden alkotási ágban. A textilművészetben ezt a hellenizmus és későantik idején figyelhetjük meg az emlékeken. A klasszikus görög ornamentikát nemcsak maguk a motívumok jellemzik, hanem sokkal inkább a kifejezés eszközei, a motívumok ábrázolásának mikéntje. Hiszen a klasszikus görög ornamentika átvette az ősi keleti kultúrnépektől formakincsük jelentékeny részét. De továbbjutva náluk a társadalmi fejlődésben, továbbfejlesztette, új fokra emelte azt, amit tőlük kapott. A klasszikus ornamentika az ellentétektől feszülő mozgás érzését adja. A szakadatlan mozgásnak ezt az érzékelhetőségét a klasszikus görög ornamentika a ritmus új, magasabb fokon való alkalmazásával éri el. A görög ritmus nem azonosok statikus ismétlődése, vagy egyszerű váltakozása, mint a megelőző történeti koroké volt. Lényeges és nélkülözhetetlen eleme az ellentétek egysége. Először a klasszikus görög művészetben jelentkezik pl. a pozitív és negatív forma szerves egysége (szaladó kutya, görög meander stb.). Jellemző ellentétpárjai a sötét-világos, a folt-vonal. A klasszikus ornamentika nemcsak külön-külön használja ezeket az ellentétpárokat, hanem együttesen is, különösen a szerves összefüggésbe kapcsolt, tipikussá (tehát nem elvonttá, vagy stilizálttá) alakított növényi — természeti elemek megjelenítésénél. Ezekből a természeti elemekből a görög 34 Tlyen textilterv-papiruszokat közöl Schubart az Amtliche Berichte 1905. folyamának 110. oldalán. Tudomásunk van arról, hogy más múzeumoknak — pl. a Victoria and Albert Museumnak — is vannak ilyen papiruszai. 35 A későantik ujjas, clavusokkal, gammadionokkal és orbiculusokkal díszített tunika kialakulásának és viselete elterjedésének kérdése külön tanulmányt kívánna. Itt csupán néhány adatot közlök rá vonatkozóan, a kérdés irodalmát pedig a bibliográfiában. Ez a viseletforma — ebben legtöbb szerző megegyezik — iráni eredetű. A perzsákat ilyen viseletben ábrázolják, nadrággal együtt ilyen felső ruhadarabot viselnek a szkiták. Lukianosnak egy feljegyzéséből tudjuk, hogy a makedónok is viselték: az auktor közlése szerint Fülöp megszidta fiát, Sándort, amiért a makedón köpenyt a perzsa inggel cserélte fel. Az i. u. 1—2 évszázadban keletiek, mágusok és északafrikai rabszolgák viselik, a 3. századtól ott látjuk a keresztény legendahősökön, Dánielen, Dávidon stb. A persepolisi reliefen ilyet. visel a II. Sapur előtt térdelő Valerianus; majd általánossá válik Rómában. Diocletianus „Maximaltarif "-jában a „tunicae Afrae" valószínűleg erre a ruhadarabra vonatkozik. Az ujjas tunika típusát mutatják a Doura Europos-i, a Bawit-i freskók s már nemcsak ábrázolásban, hanem eredetiben is fennmaradt egy töredékes példánya Palmyrából. 3fi Buschor: Beiträge zur Geschichte der griechischen Textilkunst, 42. oldal.
