Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1954)

Koós Judit: Kossuth szerepe a magyar iparművészet történetében

a közép-műipar és a mesterséget űző elemek között óhajtják terjeszteni". Egy hónappal később elhatározzák, hogy az egyesületet Iparegyesületnek nevezik el, és Kossuthot kérik fel a munkaprogramm kidolgozására. Kossuth el is készíti az Előrajzot. evvel párhuzamosan írja újabb agitatív cikkeit a Pesti Hírlapban. A honi ipart dicséri, lelkesít mellette, buzdít szeretetére, ápolására. Felhívja az olvasók figyelmét a honi ipar termékeire, pl. a herendi porcelánra és a többi kiváló magyar árura. Ugyanakkor kéri az iparosokat, hogy műveiket mutassák be, ismertessék meg a „nemzet nagy közösségével", mert így napvilágra kerül „a zugban tespedő ügyesség". Nem belemagyarázzuk vagy félremagyarázzuk Kossuth szavait, ha azt mondjuk, hogy ezek a mondatok a művészi színvonalon álló iparművészeti termékek előállítására is vonatkoznak. Megmagyarázza, hogy a politikai függetlenség semmit sem ér ipari-gazdasági függetlenség nélkül, s hogy a ma meglevő alkotásokat, műipari termékeket nem „három évtized munkájával és a 15 milliós nemzet nagyságának" szempontjából kell nézni, hanem a fejlődés „akadályaihoz" kell mérni. Kossuth képességeinek, vezetésre hivatóttságának kibontakozása során a gazdasági-ipari és vámpolitikai kérdésekben felfogása megváltozik. Ugyanis kiviláglik, hogy az eddig kívánt és helyesnek tartott gazdasági liberalizmus, szabadverseny, az egyén minden áron való boldogulása ellentétbe kerül a nemzeti célok megvalósításának érdekévei. Kossuth érzi a váiaszút dilemmáját, és az egyéni érdeket habozás nélkül a nemzeti célok mögé helyezi, sőt egy lépéssel továbbmegy, a honi ipar divattá tétele mellett agitál. Papírra veti első gondolatait a gyenge magyar ipar „éjjeli fagytól, déli verőfénytől" való megóvásáról, amit később a Védegyleten keresztül kíván megvalósítani. Ez a gondolata nemcsak a magyar ipar, hanem a honi iparművészet védelmét is magába foglalja. Az 1841. november 13-án alakuló közgyűléssel létrejött Iparegylet a nehézségekből kibontakozva — mint Kossuth Jelentésében később írja —• június 4-én határozta el, hogy az augusztusi vásár alatt ipari kiállítást rendez, „mely e nemben első leend Magyarországon". Az Iparegyesület célja egyrészt „a hazai műipar emelése, másrészt, hogy evvel minél szélesebb körben megismerkedjenek, s megismerése a további működésre nézve alap lehessen, s öntudatra, önerőink iránti bizalomra ösztönözzön". Kétségtelen, hogy a „műipar emelésén" a művészi színvonalig való kifejlesztést is értenünk kell. Az 1842. június 16-i első hírlapi felszólítás után az Aman és Pollák által épített pesti Dunaparton állott Redoute 4 termében gyűlni kezdett az anyag az első ipariműkiállításra: 213 iparműves 298 tárgya. Ennek, a mai szemmel nézve nem túlságosan nagy anyagnak az elrendezése nagyrészt Kossuthra várt. Jellemző Kossuthra, hogy egyik nap, mikor Széchenyi váratlanul megjelent a termekben, a vízszabályozási kérdésekben hazánkba hívott Pelocapa olasz mérnök társaságában, Kossuthot ingujjra vetkőzve találta, amint éppen a kiállítás tárgyait rendezte. Kossuth később ezt írja: több veiejtékembe munka nem került soha, töretlen ösvényen jártam. Az első magyar iparműkiállítás 1842. augusztus 25-től szeptember 21-ig tartott, Augusztus 24-e mozgalmas napra esett, A János-napi vásárra sok idegen vidéki jött; Pestre érkezett Károly Lajos is, hogy a királynét képviselje a Lánchíd alapkőletétele fényesnek ígérkező megnyitó ünnepségén. A hídfő két oldalán katonai kordon tartotta a rendet, de még így is, mint az egykorú beszámoló írja, „a tolás, rúgás, taszigálás, a bemenetnél irgalmatlan vala". Az iparműkiállítás csendesebb, de bensőségesebb keretek között nyílt meg, és elsősorban a magyar dolgozók ünnepe volt. Az uralkodó nem kívánta magát képviseltetni. Nagy kár, s a magyar kultúrtörténet örök vesztesége, hogy a kiállítás megnyitásáról sem vázlat, sem rajz nem készült. Négy hét alatt 14 425-en tekintették meg a kiállítást, ami ebben az időben nagy szám, s nem csökkentette a kiállítás értékét az sem, hogy 300 Pft hiánynyal zárult. Az 1843-ban Kossuth egyesületi aligazgató vezetésével rendezett második kiállításon már 244 kiállító vett részt, és 18 550-en látogatták. Az ezt követő iparműkiállítást 1846-ban. a Nemzeti Múzeum épületének hét termében rendezték meg 516 kiállítóval. Ezt a kiállítást 22 136 látogató nézte végig, és egybe volt kötve országos társasjátékkal is. Az 1845-ben megszervezett kisebb kiállításnak — melyet a védegyleti mozgalom során előállított tárgyakból rendeztek — 140 részvevője volt. A periodikusan ismétlődő kiállítások nemcsak azt bizonyítják, hogy a kiállítók és nézők egyaránt érdeklődtek a kiállított anyag iránt, hanem azt is, hogy a versenyzés jótékony hatással volt a műipar, az iparművészet fejlődésére. Láthatjuk tehát, hogy a Kossuth által elindított munka fokozódó sikerekhez vezetett. A sikerek nem kis mértékben Kossuth