Kreutzer Andrea - Makai Ágnes szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 10. (Budapest, 2008)

MÚZEUMUNK ÉLETÉBŐL, TÖRTÉNETÉBŐL - CS. KOTTRA GYÖRGYI: Emlékezés egy restaurátorra (Vágó Erzsébet 1950-2006)

A plakáttá, katalógus címlapjává, belépőjegy díszéve avanzsált zászló kezdetben a restaurátorok legrosszabb rémálmait idézte. A húszas években gondosan hálóba varrt zászló eleinte csak kopottnak tűnt, ám viszonylag épnek. A háló lebontása után viszont centis cafatokra esett szét a darab s rendbetételére már alig volt idő. Erzsi hajnalokig dolgozott, de ez a műtárgy is elkészült a kiállításnyitásra; akárcsak a többi zászló és zászlószalag, amiket elvállalt. Sajtónyilvánosság, nyilatkozatok, konferenciákon való nyilvános szereplés, általa készített és róla szóló publikációk adattak jutalmául. A „Fényesebb a láncnál a kard", majd a „Kard és koszorú" című kiállítás új életre keltett műtárgyai egyaránt bámulatra késztették az átlagos látogatót és az éles szemű kollégát, szakembert. De jött a következő kihívás: a cs. kir. 5. „Régensherceg" huszárezred híres, Széchenyi István által Angliában csináltatott, parádés zászlaja és annak aranynyal agyonhímzett szalagja, aztán újabb és újabb míves, rossz állapotú textíliák. A munkák egy részét munkatársnőjével, Hajdú Máriával közösen készítették. Sem emberi, sem szakmai féltékenység nem munkált egyikükben sem. Vágó Erzsébet egyik legnagyobb személyes sikere a Torda vármegyei nemzetőr zászló restaurálása volt, amelyben, egy igen ritka leletre, a készítésre utah) feljegyzésre is rátalált. Az eredményt nemcsak a Múzeum Értesítőjében ismertette, hanem - roppant drukkal bár - a Magyar Rádióban is bemutatta. Ezután következett a „Piávétől a Donig" című állandó kiállítás „zászlóerdeje" és a hatalmas mennyiségű bemutatásra került ruházati anyag. Utolsó nagy munkája a Múzeum piciny kuruc zászlójának restaurálása volt. A már-már az enyészetnek átadott tárgyat kollégáival: Hajdú Máriával és Csicsely Jánossal „hozták vissza" a jelennek. Ez volt a hattyúdal. Az évek óta benne bujkáló kór, amelyből mi csak az asztmát vettük észre, szinte szempillantás alatt elvitte. Pontosan akkor, amikor az annyira várt nyugdíj már csak karnyújtásnyi távolságra volt tőle, 2006. szeptember elsején távozott közülünk. Vágó Erzsébet, mindnyájunk Erzsije, néhai munkatársunk és textilrestaurátorunk nemcsak az őt ismerők egyre ködösödő emlékeiben él tovább. Ha igazak Erich Kästner szavai: „Minden út megőrzi léptünk, s a papiros a szavakat", akkor elmondhatjuk, hogy nemcsak a folyosók márványa, nemcsak az évkönyvek elhalványuló lapjai, de leginkább és elsősorban a tárgyak, melyeket hosszabb vagy rövidebb időre, de megmentett a múlandóságtól, őrzik keze nyomát és emlékét.