Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 9. (Budapest, 2007)

ÉRTEKEZÉSEK, TANULMÁNYOK - SÜLI ATTILA: Egy litográfia és háttere: Zalatna. 1848. október 23-24.

osztott császári-királyi tiszteket is. A rendeletnek elrettentő hatása kevés lehetett, mivel november 21-én meg kellett ismételni, illetve november 30-án a román nemzeti komité is kénytelen volt hasonlóképpen intézkedni.

73 Ez volt a központi témája az 1848. december 28-án Nagyszebenben tartott Román Nemzeti Gyűlésnek is, ahol a főhadparancsnok erőteljes nyomására bizottságot állítottak fel a zalatnaihoz hasonló esetek kivizsgálására.

74 Még a nagyszebeni gyűlés előtt két bizottság is felállíttatott a preszakai vérfürdő körülményeinek tisztázására. Az előbbit Avram Iancu, míg az utóbbit december 16-án a császári hadvezetőség állítatta fel. A bizottságok elsődleges feladatai az embertelenség kivizsgálása és a kincstári vagyon visszaszerzése voltak.

75 A Hazánk című történelmi közlöny 1886-ban megjelent negyedik kötetében Bányay Árpád ismertetett egy jelentést, amelynek a szerzője Ivanovich császári kapitány volt (keresztnevét sajnos nem nevezi meg a szerző).

76 A jelentést Ivanovich 1849. augusztus 22-én írta meg Abrudbányán, megállapításait nyolc pontban összegezte a főhadparancsnokság felé. A levél legfőbb megállapítása, hogy a zalatnai mészárlást Iancu írásos parancsára követték el! A súlyos következtetést nem egykorú forrással indokolja, hanem azzal, hogy egyes szemtanúk a havasok királyánál és más felkelő vezéreknél rabolt javakat láttak.

77 Ezt perdöntő bizonyítékként értékeli Bányay. A jelentés létezésével és hitelességével kapcsolatban azonban jogos kétségek merülhetnek fel. Először is Bányay nem nevezi meg a forrás lelőhelyét. Nem tudott, és a történettudomány a mai napig sem tudja felmutatni azt a levelet, amelyben Iancu kiadta volna a parancsot a város felgyújtására, és erre még az sem bizonyíték, hogy egyes román vezetőknél lopott javak is lehettek. Végezetül csak annyit szeretnénk megjegyezni, hogy az 1850-ben lefolytatott Nahlik-féle vizsgálat, amelyet szintén a császári hatóságok rendeltek el nem is említi Ivanovich kapitány levelét, holott Nahlik minden iratot bekért, ami az üggyel kapcsolatos volt. Iancura 1850-ban már nem volt szüksége a császári kormányzatnak, így az ő felelősségét is megállapíthatták volna, ennek ellenére a Nahlik-vizsgálat egyértelműen Dobrát hibáztatja a tragédiáért.

78 A következő vizsgálat 1850. június 19-én, vagyis szabadságharc leverése után történt. Végrehajtásával Johann Nahlik hadbírót bízták meg, aki 1850. október 6-án személyesen is kiszállt Zalatnára, és a meghallgatott személyek közlései alapján jegyzőkönyvet vett fel. Ezzel azonban a polgári hatóságok elégedetlenek voltak, így 1850. december 17-ére újabb vizsgálatot rendeltek el. Ennek hatására Nahlik 1851. Január 30-án újból Zalatnára utazott, és a vizsgált eseményekről terjedelmes jegyzőkönyvet készített.

79 Nahlik a legfőbb felelősnek - teljes joggal - Petru Dobrát tartotta. O volt, 73 Trócsányi 1956. 441-443. p. 74 Uo. 447^48. p. 75 Szilágyi 1898. 160. p. 76 Hazánk, IV. 611-614. p. Adalék Zalathna feldúlásához. 77 Pl. láncúnál egy aranyórát. 78 Ennek pedig pont az volt az oka, hogy Dobra nem Iancu parancsa szerint járt el. 19 Szilágyi 1898. 160-161. p.