Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 8. (Budapest, 2005)

GYŰJTEMÉNYI- ÉS MŰHELYMUNKA - LUGOSI JÓZSEF: Lövegek a Hadtörténeti Múzeum fegyvergyűjteményében. 1. rész

;) „Leonello" ágyúcső gyúlyukja, 1152 a csapok tájától kezdve további, egymáshoz szorosan illő acélgyűrűket helyeznek - mint néhány évszázaddal előbb. Másik változata ennek, amikor nem gyűrűket, hanem összefüggő köpenyt húznak a tulajdonképpeni belső csőre, ezt főleg kisés közepes kaliberű ágyúknál alkalmazzák. Az előzővel szembeni egyik előnye, hogy elhasználódás esetén könnyű a belső csövet kicserélni. Ezt a két megoldást kombinálták is: a belső csőre gyűrű is, köpeny is, majd újból gyűrű, több sor is került. Ezt az összeállítást tovább kombinálták. Az angol Longridge a gyűrűkre vékony acéldrótot tekert 1-2 mm vastag, 1-8 mm széles, s erre újabb gyűrű, illetve köpeny került. Előnye volt, hogy tartósabb lett a cső, és olcsóbb, mint az azonos minőségű kovácsolt cső. Az acélbronzcsöveknél is alkalmazták a belső és külső cső megoldást, ennek szintén jelentkeztek előnyei. A belső cső magyar neve roppant változatos: béléscső, lélekcső, belső lékcső, mind ugyanazt jelenti. Kézenfekvő volt a többfalú cső alkalmazása után az, hogy azt széjjel is lehessen szedni. Szétszedhető csövet korábban is, az elöltöltő korszakban is készítettek, s ezek nemcsak a kamrás ágyúk voltak. Főleg hegyi és ostromágyúknál, ahol a szállításra figyelemmel a cső tömege nem léphetett túl bizonyos határt, voltak ilyen csövek. A szétszedhető ágyúk béléscsövét persze ki is lehetett cserélni, ha elhasználódtak. A Monarchia régebbi acélbronzcsöveit látták el ilyen béléscsövekkel, amelyek előbb kokillabronzból, utóbb kovácsolt bronzból készültek. Az új csőanyag megjelenésével eltűntek a díszek, a fogók, a feliratok, egy valami azonban megjelenik a cső elején a két világháború között: a csőszájfék. Nem új ez sem. 1816-ban Angliában készített nehézágyú torkolatánál egy sor lyuk volt, hogy az égési gázok egy része távozhassék, s ezzel csökkenjen az ágyú visszalökő ereje. Mint Öveges József írja, az elsütéskor a kiáramló gáz a hátrafelé sikló fegyvercsövet előrenyomja, lassítva a fegyvercső hátrafelé mozgását, és a fegyver rúgásának energiáját mintegy 25-40%-kal csökkenti. Mivel a lőtávolság és a lövedék kezdősebessége emiatt csökkent, először feladták ezt a megoldást, hogy a második világháborúban annál szélesebb körű alkalmazásra találjon.