Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 8. (Budapest, 2005)

GYŰJTEMÉNYI- ÉS MŰHELYMUNKA - LUGOSI JÓZSEF: Lövegek a Hadtörténeti Múzeum fegyvergyűjteményében. 1. rész

kiengedték. 1240-ben, tehát 19 évvel Berthold atyát megelőzve, Bacon Oxfordban publikált művében, a „De secretis operibus artis et naturae"-ban valóban leírt egy vízben égő, lőporhoz hasonló keveréket. Elég általánosan elterjedt, de nem teljesen biztos az a nézet, mely szerint az első ágyúk (3 vagy 6 darab) az európai csatatéren a százéves háborúban, 1346-ban Crécynél jelentek meg az angol seregben, óriási riadalmat keltve a franciák soraiban. III. Napóleon - igaz, hogy közel 500 évvel később írt művében - ezt kétségbe vonja. Az igazsághoz tudni kell, hogy a középkori szerzetesrendek házai szoros kapcsolatban álltak egymással, s megbízható információik lehettek arról, hogy mi történik a másik rendházban. Végül is a puskapor előállítása nagyon egyszerű, ha valaki ismeri az összetételét, s nyilván ez a magyarázata, hogy az első ágyúk megalkotójaként több név is szerepel a „felfedezők" sorában, Albertus Magnustól, Walter de Millemeten át Guillome Puy-ig (1338). Akárkié is volt az érdem, a biztonságos pusztításnak a követelményei azóta is érvényesek: a hatótáv, a mozgékonyság, a lövedék átütő ereje, a tűzgyorsaság, végül a biztos találat. Mindezekben magának a csőnek van döntő szerepe, hiszen az ágyú végtére nem más, mint egy cső. S habár ez nem egyetlen fegyvere a tüzérségnek, egyetlen fegyver sem ágyú, amelyiknek a lövedéke nem csőből indul ki, ám a cső önmagában még nem bizonyítja a fegyver ágyú voltát. Az ágyú változatai évszázadok óta ismertek: hátultöltő vagy ilyennek nevezhető már az elsők között a XTV. században is volt, elöltöltő ágyút pedig még a XIX. században, 1863-ban is használtak. Gépágyút már Leonardo da Vinci is tervezett, de csak fél évezred múltán alkalmazták tömegével. Az óriási méretek sem az újkor szülöttei. A genti Fritagsmarkton kiállított, 1382-ben készült Dulle Griete 5 méter hosszú kovácsoltvas ágyúcsövének űrmérete 64 cm. Többcsövű ágyúkkal is próbálták fokozni a tűzgyorsaságot: Loyset Riédet 1468ban festett, „A gentiek győzelme Brugge kapuinál 1381-ben Philip van Artevelde vezetésével" című képén háromcsövű ágyú látható. A gondolat a kettős és négyes ikerágyúkkal a XX. században újra testet öltött. A fejlődés tehát lényegében technikai tökélesedése volt az eredeti gondolatnak: a csőből kilőtt lövedéknek. Hogyan nézett ki az első ágyú? Nem tudni. Walter de Milemete 1326-ban írt „De Nobilitatibus, Sapientiis at Prudentiis Regum" című krónikájában látható az első ábrázolása, ám ez nem hasonlít a későbbi ágyúra, inkább nagyanyáink tejes köcsögére emlékeztető alkotmány. A csőszáj szélesebb volt, mint a mögötte lévő csőrész, hogy hátrafelé újból, még jobban megvastagodjék. Ez az ágyú nincs meg, a legrégibb fennmaradt ágyúk (a Bodiam Morter a Woolwichi Artillery Museumban, a venglairek a párizsi Musée de PArmée-ben) bár ugyancsak a XrV. századból valók, már eltérnek tőle. Az első ágyúk készítői szakismereteik alapján feltételezhetően a kovácsmesterek, illetve a harangöntők közül kerültek ki. Az ágyúöntő mesterség azonban rövidesen önálló és megbecsült lett. I. Miksa Habsburg császár felismerve a fegyver jelentőségét, 1490-ben az innsbrucki Zeughausban létrehozta a világ elsőnek mondható ágyúgyárát, amelyet hamarosan újabbak követtek Európában.