Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 8. (Budapest, 2005)
KÖZLEMÉNYEK - POLLMANN FERENC: A Bokréta utcától a Szamárszigetig. Paszterkó József első világháborús levelei
ez utolsó perceimben - legutolsó óhajom, hogy végtelenül szeressétek egymást, engem pedig tartsatok meg jó emlékezetetekben és bocsássátok meg hibáimat. Vilmát iparkodj jól nevelni, óhajom, hogy neked szót fogadjon és senkitől ne hagyjad magad becsapni. Férjedet iparkodj jól megválasztani..." Nos, a levelezőlap végül is postára került (hiszen így maradhatott meg), de nyilván nem Paszterkó adta fel: ő ugyanis ezen a napon szerb hadifogságba került. Idézzük fel az eseményeket Aggházy százados segítségével. „Mint a III/1. népfelkelő hadtápzászlóalj parancsnoka, 1914. december 13-án délelőtt a kombinált hadtest jobbszárnya visszavonulásának fedezésére rendeltetvén, a Ripanj község és a Koviona hegy között fekvő Dzever Brdo 307 4 " két kilométeres vonalában volt utóvédállásban Werndl puskával felfegyverzett zászlóaljammal, dut. 12 h lO'-ig tartottam fel a szerb elsővonalbeli Timok hadosztály sokszorosan túlnyomó támadását. (...) Miután zászlóaljam jobb szárnyán a szerbek rohammal törtek be fedezékeinkbe, s ottani embereimet egyenkint kezdték foglyul ejteni, s az oldalból és hátból is élénk tüzet kaptam, dut. 12 h lO'-kor a zászlóalj visszavonulását rendeltem el." fl Minden valószínűség szerint Paszterkó is azok között volt, akiket a szerbek „egyenkint kezdték foglyul ejteni". December 18-án ugyanis már Nisből adott hírt magáról: „Édes kicsi Anyuskám és Vilmám! Értesítelek, hogy Szerbiában egy ütközetben el lettem fogva, most Nisben vagyok, nincs semmi bajom. Elég jól bánnak velünk, nem sebesültem meg, tehát semmi esetre se aggódjatok értem..." Ügy látszik, nemigen bízott azonban abban, hogy ez a lap eljut Budapestre, ezért másnap német nyelven megismételte a híradást. Talán úgy gondolta, hogy a szerbek kevésbé bizalmatlanok a számukra érthetőbb német nyelvű levelekkel szemben. Valójában az általa küldött mindkét tábori lap hazaért, ellenben ő még jó ideig nem kapott otthonról választ. Egy 1915 februárjából fennmaradt lapján panaszkodik is emiatt, és arra bíztatja az otthoniakat, hogy a nisi amerikai konzulátusra címezzék a leveleiket, ő majd értük megy. Tudatja azt is, hogy egy gyógyszertárban kapott alkalmazást, és szeretteinek távollétén kívül egyéb baja nincs is. Ügy tűnik tehát, hogy Paszterkó sorsa végül is szerencsésen alakult: nemcsak a sebesülést kerülte el, de a jelek szerint munkát is vállalhatott. A Nisbe került magyar hadifoglyok sorsát ismerve 7 ez olyan kiváltságos helyzetet jelentett, aminek magyarázatát még csak találgatni is nehéz. Ráadásul elképzelhetetlen, hogy a legénységi táborban (Nis-Medosevac) kellett volna aludnia, hisz ott az életkörülmények rendkívül nyomorúságosak voltak, ahhoz mindenesetre túlságosan is nyomorúságosak, hogy gyc>gyszertárban dolgozhasson. További két (április 5-i és május 24-i keltezésű) tábori lapján sajnos alig közöl újabb információt: ő jól van, ne aggódjanak miatta. A lapok feladójának címe rovatból viszont megtudjuk alkalmazója nevét: Pero Arandjevits, aki a jelek szerint a Vörös Kereszt gyógyszertár tulajdonosa. Kérdés, van-e valami köze az intézménynek a Vöröskereszthez. Hogy viszonylag jó anyagi körülmények között élhetett, azt megerősíti egykori fogolytársának, Balázs Károlynak a levele is, melyet Paszterkó feleségének írt 1916. január 13-án: „... pénz és 6 HL Personalia 198. doboz, vitéz Aggházy Kamii ezredes iratai (Haditények leirása). 7 Hadifogoly magyarok története. Budapest, 1930. I. k. 94-96. p.
