Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 8. (Budapest, 2005)
KÖZLEMÉNYEK - POLLMANN FERENC: A Bokréta utcától a Szamárszigetig. Paszterkó József első világháborús levelei
PASZTERKÓ JÓZSEF EISÖ VIEÁGHÁBORÚg LEVEEEI 125 ruházat tekintetében a kedves férje a legjobban állott, mert a gyógyszertár, ahol alkalmazva volt, abban akárhogy nem járhatott, hanem mindig tisztán és rendesen öltözködve kellett lennie." Ez a szinte idilli állapot azonban 1915 őszén gyorsan megszűnt. Ezúttal is a hadihelyzet megváltozása vetett véget Paszterkó szerencséjének. A központi hatalmaknak sikerült csatlakozásra bírniuk Bulgáriát, s ezzel Szerbia sorsa megpecsételődött. A német Mackensen tábornagy parancsnoksága alá rendelt osztrák-magyar, német és bolgár csapatok szűk két hónap alatt térdre kényszerítették a szávai királyság haderejét. Az általános visszavonulás közepette a szerbek október 18-án elrendelték a nisi tábor evakuálását is, mivel nem kívánták az ott őrzött negyvenezer hadifoglyot a másik félnek átengedni. A Koszovón és az albániai hegyeken keresztül az Adria partjáig tartó halálmenet s az első világháború egyik legtragikusabb fejezeteként vonult be a történelembe. A mérhetetlen szenvedéseket átélt emberek december végén olasz hadifogságba kerültek, mivel a megvert és gyakorlatilag megsemmisített Szerbia nem volt képes hadifoglyairól tovább gondoskodni. A túlélőket az olaszok hajókra rakták és útnak indították a Szardínia partjai mellett fekvő Asinara szigetére. Paszterkó József részese volt ennek a tragikus útnak. A már idézett Balázs Károly viszont már előbb megszökhetett, hiszen ezt írta a feleségnek a férjéről: „Igazán kár érte, nagyon derék becsületes ember volt, hogy nem sikerült neki is velünk együtt megszökni abból a szomorú szerb fogságból, ahol annyi kín és szenvedéseken kellett mindnyájunknak keresztülmenni. Azt hiszem, amint a lapok írják, hogy őket már kivitték Olaszországba, remélhetőleg talán jobb helyük lesz, mint amilyen abba a nyomorult Szerbiában volt. .."A sors kegyetlen iróniája, hogy ugyanazon a napon, amikor ez a levél íródott, halt meg Paszterkó József. Egy másik fogolytársa, aki mindvégig vele volt, Csonka Miklós, minderről 1916. április 7-én értesítette az immáron özvegy Paszterkónét. A levél a következőket tartalmazza: „IV/7 916. Igen Tisztelt Paszterkó-né! Pár soraimmal tudatom, ami önre nagyon is szomorú hír, hogy a megboldogult Kedves férje a velem szenvedett utat megtette, és ezen a szigeten a most vagyunk meghalt, és pedik Január 13 reggel 9 órakor. Január 12-kén délután panaszkodott nekem, hogy rosszul van, és meg kért hogy tegyek meg mindent, mert egy sátorba lakot velem, és meg is tettem, hogy meg ne haljón, mindend, de minden hasztalan volt, és másnap meghalt. Egész éjjel fenvoltam és dolgosztam, és amit tuttam, megtettem, mert aszt igérte mindig, hogy ha haza gyüvünk, vissza fogja fizedni szívességemet. De bizony ő szegény nem érte meg már. Az egész irattai és levelei, hogy ha megérem, kézbesítsem szeméjesen családjának vagy Önnek. Hát így aztán nálam van minden levele és árom fénykép is, két fényképen rajta van nagysád és kedves lánya, Vilma, a harmadikon pedik a kis Vilma egy maga. 8 Az albániai halálmenet történetét saját tapasztalatai alapján írja le Szöllősy Aladár festőművész: Szerb hadifogság. Szerbia, Albánia, Itália 1914-1918. Szöllősy Aladár naplója. Budapest, 1925.
