Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 7. (Budapest, 2004)

ÉRTEKEZÉSEK, TANULMÁNYOK - HORVÁTH LAJOS: Az inszurrekciós gyalogság 1809-ben

kellett lenni. A csákók feltételére azt írta elő a szabályzat, hogy jobbról a szemöldökig, balról a felett egy újra, azaz félrecsapva kellett legyenek. A strázsamester (őrmester) alapállásban nem vállon, hanem leeresztett jobb kezében függőlegesen tartotta a puskát (csővel hátrafelé) az elsütő szerkezetnél markolva azt, így bal kézzel eközben elöljárónak képes volt tiszteletadást teljesíteni. A félfordulatokat akkor még félfordulatnak is nevezték, és a jobbra-át, balraát fordulatok a bal sarkon, a ,fél balrafront! -féljobbra front! vezényszavakra történtek. Az őrök rendesen a „szerszámot karra" vették, tiszt meglátásakor pedig „igazodf-hz álltak. Nagy esőzésben a fegyvert köpönyeg alá lehetett venni, csővel lefelé, zárszerkezet a csípő mellett. Az inszurrekció anekdotakincsében szerepel az a jellemző történet, amely a vezényszóról emlékezik meg. Volt ugyanis olyan tiszt és altiszt is a felkelő sereghez vezényelve, akik nem értették jól a magyart. De azok is, akik a közös hadseregből magyar létükre kerültek az inszurrekcióhoz, úgy megszokták a német szót a hadseregnél, hogy egyre rájárt a szájuk. Amikor egy altiszt egyszer „Hapták"-ot vezényelt (a „habt acht!", azaz „vigyázz!" német vezényszó magyaros formája) az egyik közvitéz így szólt vissza neki: „Hapták az öregapád!" No, kutyabőr ide vagy oda, a nemes urat kurtavasra húzták. Amikor aztán letelt a büntetése, a kárvallott Fodor Ferenc kisigmándi nemes oda is ment az altiszthez, s azt mondta neki: „Már őrmester uram, vagy kend lesz magyarrá, vagy én leszek németté. E fölött tanácskozhatunk; de azt jó előre megmondom, hogy én németté nem leszek!"

11 Ez a történet azt is illusztrálja, hogy a botütés kivételével (bot nemest nem érhetett) más büntetést azonos módon mértek ki a nemes vitézeknek is, mint a jobbágyból lett sorkatonának. Tüzelés az elöltöltős Hintákkal Ahogy az ebben a korszakban csapatgyakorlatot szerzett Clausewitz írta, a gyalogság a csataterek királynője. Nem csak tűzzel hat, mint a tüzérség, és nem csak közelharcra képes, mint a lovasság, hanem mindkettőre. Területet képes elfoglalni és meg is tartani. A másik kettő fegyvernem önmagában erre képtelen. A közelharcban, a szuronyharcban meglévő képesség mellett a tüzelésben való jártasság, ügyesség sors- és csatadöntő lehet. A gyalogságnak ebben is kiválónak kell lennie. A szuronnyal felszerelt kovás gyúszerkezetű fegyver tette a gyalogságot uralkodó fegyvernemmé. A kor elöltöltős fegyvere a vadászcsapatok kivételével nem a vont csövű fegyver volt. Következésképpen a lövés eléggé pontatlan, emiatt is lőttek legalább szakaszkötelékben a fegyverekkel. Az ilyen fegyverrel történő lövésnél 100 lépésről a célra, 150 lépésről egy alakkal a cél fölé, 50 lépésről egy alakkal a cél alá kellett célozni. Nem lehet túl gyakran lőni, percenként kettő-három, 51 R. Kiss: i. m. I. k. 353. p.