Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 7. (Budapest, 2004)

KIÁLLÍTÁSOK - NAGY ANDRÁS: Bethlen Gábor Erdély aranya, észak oroszlánja - egy kiállítás margójára

térkép- és könyvanyaga kap helyet. Itt merült fel annak igénye, hogy a debreceni Déri Múzeumból kölcsönzött 57 darab aranyérmet úgy mutassuk be, hogy a pénzérem mindkét oldala egyszerre látható legyen. Itt az úgynevezett élvilágított plexiből kimart installáció bizonyult a legjobbnak, ahol az arany és ezüst tárgyaknak külön-külön fészkeket alakítottunk ki. Az így elkészült attrapokat (bemutatóállvány) a duplavitrinek középpontjába (abból függőlegesen kiemelkedve) szereltük. A terem félköríves oldalán az Iparművészeti Múzeum reneszánsz ládái és székei kaptak helyet posztamensekre helyezve. Ugyanide terveztük a Magyar Nemzeti Múzeum két kölcsönvitrinét, benne egy-egy korabeli ruhával. Ezek a tárlók sajnos mind anyagukban, mind színvilágukban eltértek az általunk tervezettektől, így a továbbiakban átöltöztettük őket. A helyiség 30 luxnyi derengése a közlekedést még nem akadályozta, de az igen szerencsétlen kialakítású lépcsőfeljáró a balesetveszély elhárítására vonalfényt kapott. Ebben a környezetben már az 50 lux megvilágítású vitrinek tárgyai is jól kirajzolódtak, eleget téve annak az elvnek, hogy akkor jó az installáció, ha nem látszik és csak a tárgyak érvényesülnek. A terem újabb műszaki probléma elé állított, miszerint a térben elhelyezett vitrinek árammal való ellátása a padlón nem engedélyezett, így csak felülről lehetséges. Nem kis fejtörés után jött az ötlet, miszerint minden tárló egy zászlórúdon felülről kap áramot. így az „áramszedők" funkcionális elemei a kiállításba illeszkedő nyolc történelmi zászlót bemutató installációvá alakultak. De milyen anyag kerüljön a rudakra? Némi búvárkodás Cs. Kottra Györgyi segítségével, és már rajzolhattam is a korabeli négy-négy zászlót, amelyeket grafikai úton nyomtattunk textilre. A félköríven elhelyezett ládák és vitrinek, valamint a függesztett szőnyegek bevilágítására a falon végigfutó térképtartó átalakítása volt a legcélravezetőbb. Erre azért volt szükség, mert az oldalfalak bárminemű kiegészítése tabunak számított. Minden tárgy fölé egy segédkarról leeresztett fényforrást alkalmaztunk úgy, hogy az csak a megfelelő helyre és ne a szembe világítson. Az első próbák után szép részleteket sikerült kiemelni a ládák és karosszékek faragásaiból. A tárlókban elhelyezett műtárgyak magasítóit, amelyek a térbeli elmozdításhoz szükségesek, plexiből alakítottuk ki. A műanyagok: akril, polikarbonát alkalmazása azért előnyös, mert segítségükkel úgy emelhetők ki a műtárgyak, hogy közben az installáció (átlátszóság és kellő megvilágítás) rejtve marad. Ehhez minden egyes darabot külön lefényképeztünk és méreteztünk. Pontos helyüket a látványtervben és a forgatókönyvben egyaránt rögzítettük. Nem tartom jó megoldásnak, hogy a tárgyfeliratok (amelyek nélkül értelmezhetetlen a kiállítás) a tárlókba kerüljenek. Ezért ezeket egy-egy külön attrapra helyeztük, a berendezett vitrin fotójával együtt. Különösen nagy gonddal terveztük a svéd múzeum tárgyainak emelőit, mivel ezeket munkatársaink csak Stockholmban tudták felmérni, így az esetleges korrekcióra már nem maradt idő. Ennek értelmében ezeket úgy kellett kialakítani, hogy próba nélkül, a kicsomagolást követően a műtárgyak azonnal a helyükre kerülhessenek. Hála a gondos tervezésnek, csak a homlokrózsás kantár állványa szorult némi korrekcióra, a többi tárgyat az eredeti elképzelés szerint állítottuk ki. A szablyát terc oldalával két plexiállványra helyeztük a stockholmi restaurátor kolléganő segítségével.